Gondolj bele, hogy a szüleid vagy a te egész életed munkáját temeti maga alá a víz erejét nem bíró házad, s ott úszik mindened menthetetlenül. Gondolj bele abba, hogy mellőled viszi el a víz valamely szeretted és tudod, hogy a tomboló ár — mert mindig a víz az úr — nem fogja megkímélni, és te sohasem látod viszont. Hetekig élsz a padláson, ha volt olyan szerencséd, hogy bírta a házad alapja. Várod gyerekként, hogy lesz-e mit enni, kaptok-e gyógyszert, s nézed, ahogy a szüleid a kezüket tördelve tervezik a jövőt annak ellenére, hogy annak nem sok reménye van. Most nyisd ki a szemed, és nézz körül! Vedd már észre, hogy gazdag vagy! A Szamos nem fenyeget áradással. Ötven év telt el azóta, még élnek öregek, akik akkor fiatalok voltak. Keress meg egyet, hallgasd meg a történeteit, ha elfelejtenéd, hogy milyen különleges helyzetben vagy, és hagyd abba a siránkozást amiatt, hogy most néhány hétig be vagy zárva a saját lakásodba, ahol ismétlem, semmiféle veszély nem fenyeget az unalmon kívül, ami lássuk be, legyőzhető ellenfél. Néha kell egy pofon nekünk, embereknek, hogy észrevegyük, az életünk jó. Persze mindig lehetne jobb, de hidd el, lehetne sokkal rosszabb is. Lehet, hogy azt hiszed, ma rossz neked, ám ez messze nem ugyanaz, mintha a mai napon arra ébrednél, hogy nincsen semmid, de semmid, s mint a társasjátékban, ha rossz mezőre léptél, visszaküldenek a legelejére. Akkor mindenki megfogta a másik kezét, hogy együtt átvészeljék. Most is ennyi a teendő. Nézz körül, fogd meg valaki kezét, és segíts! Ettől leszel ember, s lehet, hogy ma te ezt azért teheted meg, mert valaki ötven évvel ezelőtt megmentette a szüleidet vagy a nagyszüleidet. Tartozol ezeknek a hősöknek az életeddel. Nincs jogod eltékozolni!

Őri-Pákay Franciska