Belföld

Nincs feloldva a patthelyzet

2012.07.31 - 10:31

Talán Victor Ponta plágiumügye is folytatódik szeptemberben, és a Bukaresti Tudományegyetem feltehetően javasolni fogja a kormányfő doktori címének megvonását. Nézzük, mi jöhet.

 

Továbbra is megmarad az eddigi feszült viszony a román államfő és a kormányfő között, a Traian Băsescu köztársasági elnök elmozdításáról vasárnap lezajlott eredménytelen népszavazás után - mondta el az MTI-nek Pászkán Zsolt politikai elemző, aki szerint a romániai magyarok számára érdektelen volt a szavazás. Az elnöki tisztségébe néhány napon belül visszatérő Traian Băsescunak továbbra is viszonylag korlátozott lesz a mozgástere, miközben a szociáldemokrata Victor Ponta kormányfőnek pártja népszerűségének csökkenésével kell majd számolnia a következő hónapokban - magyarázta a Romániával foglalkozó szakértő, aki korábban részt vett a Magyar Külügyi Intézet kutatási programjaiban, és elemzéseket írt a román belpolitikáról.

Szerinte augusztusban és szeptemberben újabb feszültséget okoz majd Ponta és Băsescu között a korrupcióellenes ügyészség (DNA) vezetőjének és a főügyésznek a megválasztása.

Magyarellenes az USL

A két megüresedő tisztségre az új személyeket az államfő nevezi majd ki, az igazságügyi miniszter javaslata alapján. Pászkán Zsolt azt valószínűsíti, hogy Victor Ponta plágiumügye is folytatódik szeptemberben, és a Bukaresti Tudományegyetem feltehetően javasolni fogja a kormányfő doktori címének megvonását. Ez újabb belpolitikai feszültséget okozhat majd. A szakértő szerint az ősszel esedékes romániai parlamenti választásokra készülve megmaradhat Ponta magyarellenes retorikája.

Ponta, a

halottlátó

Victor Ponta miniszterelnök cáfolta hétfőn azt a sajtóhírt, miszerint az USL újabb felfüggesztéssel és népszavazással próbálná eltávolítani az elnöki hivatalba visszatérő Traian Băsescu államfőt. "Nem szervezünk újabb népszavazást. Volt már egy, amin nyolcmillió román állampolgár Băsescu ellen szavazott, még hányat rendezzünk? A dolgok világosak: Băsescu nem képvisel már senkit, nincs már semmilyen legitimitása, politikai értelemben halott ember" - jelentette ki a miniszterelnök, miután a részeredményekből kiderült, hogy a referendum valószínűleg érvénytelen volt. Ponta nem tartaná méltányosnak, hogy Antonescu ideiglenes államfő - korábbi ígéretéhez híven - visszavonuljon a politikától, a vesztes Băsescu pedig visszatérjen az elnöki hivatalba.

Gyengülőben. Bakk Miklós szerint gyengült az USL támogatottsága az elmúlt hetek politikai harcai és botránysorozata miatt. Szerinte a romániai magyar pártoknak nyomon kell követniük azt, hogy hogyan alakul Traian Băsescu államfő és a kormányzat viszonya. Úgy gondolja, aszerint kell stratégiát kialakítaniuk, hogy milyen eredmény várható az őszi választásokon. A politikai elemző úgy látja, az RMDSZ várhatóan az USL-hez fog közeledni. "A mostani politikai állóháború kétségtelenül ront a Szociálliberális Szövetség őszi esélyein, és megtörténhet, hogy már nem tud egyedül kormányozni, és koalíciós partnerre van szüksége, tehát ez a helyzet megnöveli az RMDSZ esélyeit, hogy kormányra kerüljön."