A mezőgazdasággal foglalkozó kisgazdák és nagyvállalkozók egyre nehezebben találnak alkalmi és szakképzett munkást, a gépesítés viszont nem pótolja teljesen a kézi munkaerőt.

Országszerte panaszkodnak a mezőgazdasággal foglalkozó kisgazdák és cégvezetők, hogy nem találnak sem alkalmi munkásokat, sem szakembereket. Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy azok az emberek, akikhez hasonlók régebben napszámos- vagy alkalmi munkából éltek, ma a szociális segélyre várnak, amit sok esetben munka nélkül is megkapnak. A szociális támogatások nagyobb léptékben nőttek az elmúlt közel harminc évben, mint a bérek, többek között ez okozza a munkaerő hiányát, és nem csak a mezőgazdaságban.

Löchli Mihály egy több szakterületet átfogó mezőgazdasági vállalatot vezet, hetven-nyolcvan állandó alkalmazottal. Őt úgy tartja meg, hogy a legjobbak közül válogatja ki őket, a jó munkásokat és szakembereket megbecsüli és megfizeti. Azt viszont belátja, hogy ma már kevés olyan gyerek van, aki mezőgazdasági szakiskolát vagy főiskolát végez, hogy ebben az ágazatban találjon magának életre szóló munkahelyet. Többnyire mezőgazdasági vállalkozók gyerekei döntenek úgy, hogy a mezőgazdaságban helyezkednek el, hogy továbbvigyék a szüleik gazdaságát. Napszámosokat és alkalmi munkásokat szerinte azért nehéz találni, mert azok külföldön próbálkoznak, ahol olyan munkát végeznek, amit az ottani emberek nem vállalnak. Valóban igaz, hogy nyugat-európai országokban többet lehet szezonmunkával keresni, mint nálunk, de azért a pénzért egész nap hasalni kell az uborkaszedő gépen, s egy olyan szálláson kell lakni, ahol húszan vannak egy szobában, és akár az ételen is spórolni kell. Löchli szerint nagyobb hangsúlyt kellene helyezni a munkaerőképzésre, a munkásokat meg kellene becsülni, és amiatt sem kell bánkódni, hogy sokan külföldre mennek dolgozni, mert a legtöbben közülük visszajönnek. Mindezt tapasztalatból mondja Löchli, hiszen az általa vezetett mezőgazdasági vállalattól is többen elmentek, majd sokkal több keserű tapasztalattal, de nagyobb komolysággal vállaltak munkát itthon.

Bartha József csengerbagosi kisgazda is azt tapasztalja, hogy egyre nehezebben lehet munkaerőt találni mezőgazdasági munkákra. A településen olyan csordást sikerült találni havi kétezer lejes bérért, aki eddig négyszer gyújtotta fel a saját házát. A mezőgazdasági vállalkozók próbálnak gépesíteni, de az nem egyszerű, elsősorban azért, mert egy drága, modern gépet csak nagy területen lehet kihasználni. Vannak olyan helyek, ahova a nagy gépek nem férnek be, ezeken a területeken kézi eszközökkel lehet elvégezni a munkafolyamatokat. Volt rá példa, hogy a csengerbagosi gazda hajléktalanokat vitt Szatmárnémetiből, hogy a nagy esőzések után elvezessék a vizet a földjéről. 100 lejes napszámért sem lehet helyi, megbízható munkaerőt találni. A mezőgazdasági munkaerő hiánya leginkább az állattenyésztőket érinti. Egyre kevesebben vállalják az állatgondozást, hiába ígérnek jó fizetést az állattulajdonosok.

Czier Tibor tasnádszántói mezőgazdasági vállalkozó már évek óta munkaerőhiánnyal küzd. „Most ott tartunk, hogy azokat is elviszik Németországba, akiket régebben itt nem foglalkoztattak, mert nem voltak megbízhatók. A szakemberhiány is egyre nagyobb méreteket ölt. Jönnek ugyan egyetemet és főiskolát végzett fiatalok, akik megszabják, hogy mennyiért dolgoznak, de azt is kikötik, hogy nem többet nyolc óránál. Sokszor ez sem lenne baj, ha értenének valami keveset a szakmához, és meglenne bennük a tanulási szándék” — állapítja meg keserű szájízzel.

Elek György