Dr. Dorel Coica polgármester terepszemlét tartott vasárnap a szatmárnémeti strandon és meggyőződött arról, hogy az ütemterv szerint haladnak a munkálatok.
A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, illetve a Szatmár Megyei Tanács vezetősége hivatalos látogatást tett vasárnap délután a megyeszékhely strandján, amely várhatóan két héten belül megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Vasile Tânţaş, a kivitelező, illetve a standot koncesszionáló cég tulajdonosa elmondta, kilencvenkilenc százalékban befejezték a munkálatokat, a következő napokban a medencék műszaki próbáit végzik el. Hozzátette az eddigi befektetés összértéke eléri a 28 millió lejt, viszont a strand területén épülő szálloda befejezéséhez még hárommillió euróra van szüksége a cégnek. „Tárgyalunk bankokkal, hogy megszerezzük a szükséges hitelt. Ha ezt a pénzt időben megkapjuk, akkor tavasszal a szálloda is használható állapotban lesz” — mondta Ţânţaş.
Dr. Dorel Coica polgármester szerint a strand magas színvonalú szolgáltatásokat biztosít, ugyanis a hét medence mellett bőven lesz hely a kikapcsolódásra és napozásra, ugyanakkor — szerinte — a környező megyék lakosainak is vonzó lesz majd a szatmárnémeti strand, hiszen kezelési lehetőségeket is biztosítanak majd itt.
Az eseményen jelen voltak még a megyeközpont alpolgármesterei, Marcela Papici és Radu Roca, továbbá Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, illetve Ovidiu Silaghi szállításügyi miniszter és Ilyés Gyula, egykori polgármester is.
Mint arról beszámoltunk, a strandolókat minden nap 7 és 24 óra között várja majd a pihenőövezet, egy felnőtt jegy ára 16 és 18 lej között fog változni, míg a diákok és nyugdíjasok kedvezményes áron válthatnak belépőt.