Vidék

Nincs árvízveszély Börvelyben

2013.04.08 - 10:49

Pénteken a Szatmár Megyei Prefektusi Hivatal narancssárga és piros jelzésű riasztást adott ki árvízveszély miatt a Kraszna folyó által érintett községek önkormányzatainak. A közlemény szerint Börvely környékén 638 centimétert emelkedett a folyó vízszintje, a várható emelkedést pedig további 10-20 centiméterre saccolták a szakértők.

A helyi önkormányzat azonnal elkezdte az vészintézkedéseket, a katasztrófavédelmi bizottság sürgősségi ülését követően kilenc személyt rendeltek ki a helyszínre, akik egymást váltva éjjel-nappal felügyelték a folyót és a környező talajvizeket. Az önkénteseket leszámítva az önkormányzat részéről helyszíneltek: Tóth Júlia önkormányzati alkalmazott, Kürti László RMDSZ-elnök, Kiss Zoltán polgármester, Chiş Vasile alpolgármester, Ardelean Nicolae titkár, valamint Azurák Krisztián és Erdei Zsigmond tanácsosok. Amint azt Kiss Zoltán, a község polgármestere elmondta, folyamatosan tartották a kapcsolatot a gátőrrel, valamint a prefektusi hivatallal az esetleges katasztrófa elkerülése végett.

„Az árvízveszély mellett a talajvízzel és a belvizekkel voltak nagyobb gondjaink, hiszen a Lucăceni melletti árokból feltörő talajvíz több méteres magasságot is elért a Kraszna-menti területeken, továbbá számos lakóház udvarára, pincéjébe is befolyt a víz, annak ellenére, hogy folyamatosan szivattyúzunk. Az elkövetkező időszakban viszont a lehetőségeinkhez mérten ezt a problémát is meg fogjuk oldani” — nyilatkozta a községvezető, aki hozzátette, hogy igencsak költséges a szivattyú működtetése, hiszen az naponta 600-800 lejébe kerül az önkormányzatnak.

Kiss Zoltán ugyanakkor elmondta, hogy az árvízveszély minden évben lesújt a községre, de szerencsére egy kiváló önkormányzati csapattal tud együtt dolgozni, a megelőző intézkedésekre pedig rendre számos önkéntes is szokott jelentkezni.

Ifj. Deák Endre