Szatmárnémeti

Nicolae Bura is átállt

2016.04.28 - 10:47

A szatmári-avasi szociáldemokraták egy alapembere, az ős-PSD-s Nicolae Bura is átállt az ALDE-hez.

Hogy valóban annyira szimpatikus-e a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) nevű politikai alakulat vagy inkább csak egyfajta befogadószállás, menedék-lehetőség, amikor már nem úgy mennek a dolgok a „nagy” pártok háza táján, mint kellene, azt nem tudni pontosan. Tény viszont, hogy már vasárnap komoly meglepetést okozott, amikor soraikban feltűnt a nemzeti liberális dr. Raţiu Cosmin — tegnap azonban valóságos „bomba robbant”, amikor kiderült, hogy az ős-szociáldemokrata Nicolae Bura (aki két mandátumon keresztül volt Avasfelsőfalu polgármestere, valamint a megyei tanács alelnöke s jelenleg Szatmár megye menedzsere) kilépett a vörös rózsák égisze alól és átállt az ALDE-be. Bura pártváltása sokakat megdöbbentett, tettének indoklása pedig még inkább megerősítette azt a tényt — bármennyire igyekszik is a jelenlegi vezetőség paraván mögé rejteni —: valami nagyon nincs rendben a szatmári PSD háza táján.

„Teljesen kiábrándított ami az utóbbi időben történt a PSD-ben mind országos, mind helyi szinten. Arra a következtetésre jutottam: ez már nem az a párt, nem azok az irányvonalak és elvek, melyek mellett egykor elköteleződtem. Megbeszéltem párttársaimmal-barátaimmal, hogy számomra az a legjobb megoldás, ha kilépek a PSD-ből és belépek az ALDE-be. Nem volt könnyű döntés, nem volt könnyű lépés, barátokat hagytam ott — de így van jól” — fogalmazott Bura tegnapi sajtótájékoztatóján. S hogy új pártjában valóban tárt karokkal és politikai vezetői fajsúlyát megillető tisztelettel fogadták, azt mi sem igazolja jobban, mint hogy az ALDE megyei tanácsosjelölti listáján a biztos befutónak számító hatodik helyen, az avasfelsőfalui tanácsosjelöltek listáján pedig szintén befutó helyen szerepel.

 

Szabó Kinga Mária