Sport

Nico Rosberg nyert, Felipe Massat kizárták

2015.11.16 - 19:00

Nem hozott sok izgalmat a 2015-ös Forma–1-es idény utolsó előtti futama Interlagosban: a Brazil Nagydíj futamán az első rajtsorból Nico Rosberg (Mercedes GP) és csapattársa, Lewis Hamilton vághattak neki a 71. körös versenynek, mögöttük pedig a Ferrarik sorakoztak Sebastian Vettel – Kimi Räikkönen sorrendben.

Ez maradt a végső sorrend is, a Mercedes német pilótája pedig idén ötödik alkalommal állhatott a dobogó legfelső fokára.

Kizárták a Brazil Nagydíjról Felipe Massát, a Williams versenyzőjét. A brazil pilóta és csapata ellen a futam leintését követően indult vizsgálat, miután kiderült, abroncsait a verseny rajtja előtt túlságosan is felmelegítették. A szabályok szerint a gumimelegítő paplanokkal maximum 110 °C-ra lehet felhevíteni az abroncsokat, az ő autóján azonban az FIA 137 °C-ot mért. Massát a szabálytalanság miatt kizárták a futamról, ez pedig azt jelenti, hogy Romain Grosjean (Lotus) végzett a nyolcadik, Max Verstappen (Toro Rosso) a kilencedik, Pastor Maldonado (Lotus) pedig a tizedik helyen.

A Williams viszont bejelentette, fellebbeznek a döntés ellen. „A fellebbezést arra alapozzuk, hogy három független mérés szerint is a Pirelli által meghatározott határértéken belül voltunk” – mondta Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke.

A Forma-1-es szezon utolsó futamát, az Abu Dzsabi Nagydíjat két hét múlva tartják majd.

Brazil Nagydíj: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari), 5. Valtteri Bottas (finn, Williams), 6. Nico Hülkenberg (német, Force India), 7. Daniil Kvijat (orosz, Red Bull), 8. Romain Grosjean (francia, Lotus), 9. Max Verstappen (holland, Toro Rosso), 10. Pastor Maldonado (vezenuelai, Lotus).

A vb állása, pilóták: 1. Hamilton 363 pont (már világbajnok), 2. Rosberg 297 (biztos a második marad), 3. Vettel 266 (biztos a harmadik marad), 4. Bottas 136, 5. Räikkönen 135. Csapatok: 1. Mercedes 660 pont, 2. Ferrari 401, 3. Williams 250, 4. Red Bull 178, 5. Force India 120.