A Rokonok a mi korunkról szól, még akkor is, ha a nyelv, amit beszélnek, a viszonyok, amelyeket megjelenítenek, a húszas-harmincas évek világát idézik. Hihetetlenül aktuális mű: ha fellapozunk egy tetszőlegesen választott újságot, két-három olyan hírt biztosan találunk benne, amely alapja akár a móriczi történetből is származhatna. A Babarczy László Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész által színpadra írt darab lemond a korábban általánosan elterjedt szövegváltozatok kegyességéről: a Móricz által a kor színházi ízlése szerint dramatizált változat helyett a regényhez fordul, annak szigorát, kérlelhetetlenségét és éleslátását idézi fel újra. Nem oldódik fel a zsánerek vagy a komikus ellenpontozás kiaknázásában, hanem — akárcsak a regény — őszinte „tragédiát” alkot. A puszta komikum helyét átveszi az irónia, a zsánerszerű jellemformálás helyét pedig a szó jó értelmében vett, kérlelhetetlen realizmus, ezen keresztül pedig a jól érezhető valóságreflexió.
Ha a polgármestert vagy Kardicsot látjuk, nem pusztán sztereotípiákra gondolunk. Nem a nagytőke, a bankár, a politikus sematizált mumusait látjuk magunk előtt, hanem kortárs valóságunkat, amit a korhű díszlet és jelmez nem elfed, hanem éppenséggel aláhúz és kiemel — bizonyítva, hogy a mű keletkezése óta eltelt száz esztendő alatt társadalmunk képtelen volt túllépni legnagyobb problémáin. Úgy érezzük, ismerősek ezek az emberek. És valóban: találkoztunk már velük képernyőn, újságok címoldalain, rosszabb esetben személyesen is. Ilyenkor pedig egy kicsit Kopjássnak érezhettük magunkat. Ebben az értelemben Babarczy átirata és rendezése nem is elsősorban a rokonok, a nepotizmus, a korrupció témájáról szól, hanem — a rendező szavait idézve — a „szüzekről”. Azokról a fiatal-középkorúakról, akik hirtelen — váratlanul és készületlenül — a „dörzsöltek” világában találják magukat. Egy olyan világban, amelyben az estélyek a pénteki városházi gyűlések miatt vannak csütörtökön, ahol az interjúkat láttamoztatni kell, ahol az igazságnak csak a jog egyre szűkülő keretei között lehet helye…

Az előadás szereplői: Kányádi Szilárd, Sándor Anna, Bessenyei István, Tóth-Páll Miklós, Czintos József, Bogár Barbara, István István, Rappert-Vencz Gábor, Nagy Orbán, Laczkó Tekla, Gál Ágnes, Bodea Tibor, Marosszéki Tamás, Poszet Nándor, Varga Sándor, Péter Attila Zsolt, Zákány Mihály, Méhes Kati, Bandura Tibor, Nagy Tamás, Nagy Anikó, Kovács Nikolett, László Zita, Bándi Johanna, Kuki-Lengyel László, Liegner Zsolt, Balogh Géza, Fábry Zoltán, Ferenczik György és Maghiar Imre.

Az előadás díszlettervezője Szalai József m. v., jelmeztervezője Cselényi Nóra m. v., koreográfusa Bordás Attila m. v., zenei vezetője Manfrédi Annamária volt. A produkcióban rendezőasszisztensként Bessenyei Gedő István, tervezőasszisztensként Szabó Anna, koreográfusgyakornokként Dabóczi Dávid e. h. dolgozott. Az előadás ügyelője és súgója Fábry Zoltán volt.