Nézőpont kérdése, hogy korunk embere hogyan éli le az életét, hogyan tölti hétköznapjait. Egyes szempontok szerint jóléti társadalomban élünk, más szemszögből nézve lehet, hogy anyagilag úgy-ahogy megvagyunk, de állandó stresszben, lelki összeomlásban, folytonos útkeresésben és egy jobb életért való küzdelemben telnek napjaink. Bizonyára igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy korunk problémáinak az egyik fő oka az emberek együttműködési krízise. Olyan az egész, mint amikor egy családban felhalmozódnak a megoldatlan, leplezett problémák, feszültségek, és nincs idő a tisztázásukra. Ilyenkor az egyén a gondjaival magára marad, de megfogalmazatlanul marad az is, hogy valóban mik ezek a nehézségek? Ezért fontos, hogy háttérként, bázisként ott legyen egy kis közösség, a család. Igen ám, de elég sok példa utal arra, hogy maga a család, mint intézmény is válságban van, ott is kimutatható a krízis. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy a legtöbb családban megszakadt a generációs láncolat. Nincs meg az kötődés, az a sokszor hasznosnak tartott kapcsolat gyerek és szülő, gyerek és nagyszülő között. Esély sincs arra, hogy az idősebb generációk átadják az utódoknak azt, amit ők a régebbi generációktól tanultak. Sokan úgy vélik, hogy nincs is szüksége a mai fiatalnak a régi dolgok ismeretére, miért kellene őket azokkal terhelni? A kötődések hiánya nagyon sokszor a családok széthullásához vezet és ebbe a széthullásba látszólag sokan belenyugszanak, bár nem lesz ettől szebb és jobb az életük. Nem lesz jobb, de még akkor sem a széthullás kiváltó okait keresik, hanem a másikban a hibát, a másikat teszik felelőssé azért, mert ők valamire képtelenek. (Egy szólás szerint, ha valaki nem szereti a fánkot, azért nem a fánk a hibás.) Egy gyereknél nincs jobb családi életre való nevelés, mint amikor azt látja, hogy amiben él, ami körülveszi, az jól működik. Ez érvényes a nagyobb közösségekre is. Számomra az a nagy kérdés: képesek vagyunk-e megtalálni és -mutatni azokat az utakat, amelyek, ha megrázkódtatások közepette is, de kivezetnek a bajokból? Ehhez viszont az kell, hogy az emberek egymásra találjanak. Az is kérdés, hogy ehhez elegendő-e a jó szándék, elegendő-e egyik vagy a másik fél akarata? Ma már a legkisebb közösségeket, a családokat is megpróbálják felülről irányítani reklámokkal, médiaeszközökkel, divatcikkekkel… Ezek hatása alól csak az tud kibújni, aki sokrétűen látja a világot. A látás egy részét lehet örökölni a szülőktől, a másik részét pedig meg lehet tanulni a családban és a nagyvilágban. Nézőpont kérdése az, hogy mit veszünk észre és mit hagyunk figyelmen kívül mindennapi vándorlásaink során.

Elek György