Sport

Nevezett a csapat a Liga 2-be

2015.07.17 - 16:19

Hétfőn kaphatja meg a helyi tanács támogatását a Szatmárnémeti FC Olimpia egyesület.

 

Elküldte a nevezési szándékát a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapata a Román Labdarúgó-szövetséghez (FRF), így az alakulat az augusztus 29-én kezdődő 2015–2016-os idényben is a Liga 2-ben szerepel.

A felgyűlt, több százezer lejes adósság miatt az alakulat jövője kérdéses volt az elmúlt hetekben. Ezért a játékoskeretben sem lehetett különösebb változtatásokat eszközölni, viszont néhány alapjátékos új csapat után nézett. A klub vezetői a helyi tanácstól várták a mentőövet, amelyet várhatóan hétfőn megkapnak. A testület ugyanis július 20-án rendkívüli gyűlésre ül össze, hogy módosítsa az FC Olimpia alapszabályzatát, illetve a tagsági díjak kiutalására és felhasználásra vonatkozó normákat hagyják jóvá.

Mint arról korábban beszámoltunk, az alapító okirat szerint a helyi önkormányzat csak az utánpótlás-nevelést támogathatta, ezért nem segíthette a klubot egyéb költségek fedezésével. A kassza viszont kiürült, a klub alkalmazottai, a szakmai stáb és a játékosok pedig két hónapja fizetést sem kaptak. A hétfői határozattervezet elfogadásával viszont fellélegezhetnek az egyesületnél, így tiszta lappal kezdődhet majd az új szezon.

Dan Băbuţ Domuţa klubelnök lapunknak elmondta, a Liga 2-be való nevezési nyilatkozatot elküldték a FRF-hez, és a helyi tanácsülést követően, a jövő hét folyamán egészítik ki az aktacsomagot a klub költségvetésével. Ezután kezdik a tárgyalásokat lehetséges játékosigazolásokról is, az viszont már biztos, hogy a csapat marad az otthonában, vagyis az Olimpia Stadionban rendezi majd a hazai bajnoki mérkőzéseit.