Nagykároly

Neuropszichiátria működik Károlyban

2015.12.17 - 09:43

Szeptembertől működik, de tegnap adták át hivatalosan Szatmár megye első ilyen központját Nagykárolyban.

 

A Nagykárolyban, a Teremi úton megnyílt Cristiana Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ Szatmár megye első olyan intézete, amelyben azon 18. életévüket betöltött, jogilag felnőttnek minősülő — s ezért a kiskorúak számára kialakított gyermekotthonokat elhagyni kényszerülő —, szellemileg sérült személyek találhatnak otthonra és megfelelő szakellátásra, akiket más intézmények nem tudnak védőszárnyaik alá befogadni. A már szeptember óta működő rehabilitációs központban jelenleg 35-en élnek és hamarosan újabb lakók is érkeznek majd a megye különböző településeiről, hiszen az épület befogadóképessége ennél jóval nagyobb: a 16 tágas és modern szobában 48 ágy van elhelyezve. A rehabilitációs központot 18 és 40 év közöttiek számára tervezték, akiknek dolgozni is lesz lehetőségük, ugyanis egy, az intézettől alig pár méterre található területen három melegház áll, amelyekben mezőgazdasági és kertészeti ismereteket sajátíthatnak el, illetve a már meglévő tudásukat hasznosíthatják a fiatalok.

A már hosszú ideje „gazdátlanul” és szinte romos állapotban lévő épület felújítását két évvel ezelőtt kezdték meg, s a munkálatok nem kevesebb mint 710 000 euróba kerültek, melynek nagyobb részét világbanki kölcsönből teremtették elő, a Szatmár Megyei Tanács pedig 406 000 lejjel járult hozzá a megvalósításhoz.