Vidék

Népzenei tábort rendeztek Pusztadarócon

A tábor foglalkozásainak középpontjában a néptánc állt Fotók: Magánarchívum
2022.08.03 - 15:00
Sikerrel zárult az idén immár második alkalommal megszervezett néptánc- és citeratábor, amellyel a Pusztadaróci Hagyományőrző Egyesület öt napon át örvendeztette meg az érdeklődő gyerekeket. Az eseménynek az Ember Géza-kúria biztosított helyszínt.

Összesen 65 gyermek részvételével, öt napon keresztül tartott az elmúlt héten az a tábor Pusztadarócon, amely leginkább a hagyományőrzésről, a jókedvről és legfőképp a tanulásról szólt. Amint azt Krisztián Erika főszervezőtől megtudtuk, eredetileg a helyi néptánccsoport számára álmodták meg ezt a tábort, ám ahogy teltek az évek, úgy gondolták, fontos új tagokat is toborozni, másokkal is megismertetni a hagyományőrzést, a táncot és a citerát.

„Szerettünk volna több gyereket bevonni, így egy kicsit eltértünk az eredeti tervtől, és a községhez tartozó három település mellett Lázáriból, Szatmárnémetiből is meghívtunk gyerekeket, akik szívesen táboroztak velünk. Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtunk más településre elmenni táborozni a néptánccsoporttal, ezért úgy gondoltuk, hogy helyben szervezzük meg az eseményt. Amíg tavaly csupán mintegy 30 gyerekkel táboroztunk, idén ez a szám több mint megduplázódott, és 65-en jelentkeztek a csoportunk foglalkozásaira. Nem titkolt célunk volt a toborzás, ugyanis folyamatosan szükség van az utánpótlásra. A táborban minden érdeklődő megismerkedhetett a munkánkkal, belekóstolhatott, hogyan is folyik nálunk az oktatás” — kezdte el a beszámolót a főszervező. Mint elmondta, összesen három korosztály volt jelen az öt nap alatt: a 4–7 évesek csoportját 18–20 gyermek erősítette, a 8–11 éves korosztályból voltak a legtöbben, szám szerint 30-an, de az idősebbek (12–20 éves korosztály) közül is legalább 15-en kilátogattak a kúriához.

Színes program-összeállítás

Ami a foglalkozásokat illeti, Krisztián Erika elmesélte, hogy igyekeztek minél színesebbre varázsolni az együtt eltöltött időt, és nem csak az oktatást helyezni a középpontba. Megpróbálták úgy alakítani a programokat, hogy mindenkinek kielégítsék az igényeit. Tulajdonképp az oktatás is váltásban történt, mert az egész kicsiket nem lehet ugyanolyan intenzív tempóban tanítani, mint a nagyobbakat. Ezért a három csoport közül az egyik táncolt, a másik citerázott, miközben a harmadiknak szabadidős foglalkozásokat tartottak. Ezek többek között népi gyermekjátékokat, gyöngyfűzest, horgolást, festést, színezést, ügyességi és csapatépítő jellegű játékokat feltételeztek, de volt olyan is, hogy csoportos film- vagy mesevetítésre ültek össze a táborlakók. Az oktatások alatt a gyerekek több hónapnyi „anyagot” is megtanulhattak, mivel a heti foglalkozások csupán egy-két óra táncolást, citerázást tesznek lehetővé.

hirek/2022/augusztus/3/pdaroc-3.jpg
A legkisebbek is szívesen tanultak új lépéseket

Ezzel szemben a tábor alatt napi öt vagy akár hat órát is foglalkozhattak a széki, szilágysági és mezőségi táncokkal és népdalokkal, citerán pedig szilágysági dalokkal gyarapíthatták tudásukat. Természetesen a gyerekek fejlődését szakképzett oktatók irányították: Kása Zsolt és Kása Melinda mindennap 9:00 és 17:00 óra között tánccipőt húzott, és aktívan részt vett a tábor életében annak érdekében, hogy a gyerekek minél többet elsajátíthassanak a felkínált ismeretanyagból. Gáspár Attila citerát oktatott az arra kíváncsi növendékeknek. Nyilván a kemény munka mellett szórakozhattak is a gyerekek, ugyanis gyöngyfűzéssel és horgolással pihentethették a táncban elfáradt izmaikat, illetve az óvónéniknek és a szülőknek hála nem volt hiány a vidám és színes játékokból és foglalkozásokból sem.

hirek/2022/augusztus/3/pdaroc-1.jpg
Citerazenétől volt hangos az Ember Géza-kúria

„Nagyon pozitív visszajelzések érkeztek, a gyerekek alig várták a következő napot, hogy ismét jöhessenek, tanulhassanak, együtt lehessenek. Igyekeztünk bárki számára elérhetővé tenni a tábort, a szülőknek csak az ebédet kellett fizetniük, amelyet egy cateringétterem szállított a táborlakóknak. A helyet a foglalkozásokhoz, az alapanyagot és még sok minden mást Pusztadaróc Község Polgármesteri Hivatala biztosított, amiért nagyon hálásak vagyunk. Természetesen hatalmas köszönet jár az oktatóknak, az óvónéniknek és mindenkinek, aki bármivel hozzájárult a táborhoz, ugyanis minden segítség nagyon jól jött” — köszönte meg a segítőknek Krisztián Erika. Arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e folytatása a tábornak, a főszervező elmondta: ha lesz rá igény, lesznek támogatók, és a koronavírus- vagy akármilyen járvány nem áll az útjukba, biztosan jövőre is megszervezik a Pusztadaróci Néptánc- és Citeratábort.

Szilágyi Kinga