Vidék

Néptánctalálkozó Bogdándon

2015.09.07 - 08:00

A huszonötödik bogdándi nemzetiségi folklórfesztiválon élvezhette a közönség több mint egytucatnyi táncegyüttes előadását. Vasárnap este tartották a bogdándi községnapokat is.

Vidékünkre és a Kárpát-medencére jellemző néptáncokból nyújtottak át vasárnap a Bogdándra sereglett folklórkedvelőknek egy hatalmas csokrot a meghívott táncegyüttesek, a déltől estig tartó seregszemlén színes kavalkád fogadta a közönséget a szabadtéri színpad előtt.

Az első fellépők színpadra tessékelése előtt még fejet hajtottak Sipos László, a néptáncfesztivál megálmodójának és létrehozójának a falumúzeum udvarán felállított mellszobra előtt, ezután pedig a színpadon a fesztiválra meginvitált hivatalosságok méltatták a rendezvény fontosságát. A községhez tartozó Korondról elszármazott Eugeniu Avram prefektus szerint nem országos, hanem nemzetközi példa a bogdándi fesztivál, Adrian Ştef megyei tanácselnök szerint ennek léte azt mutatja, hogy van még egy olyan fesztivál, ami bizonyítja, hogy a megyei tanács sikeresen konzerválta a szatmári népszokásokat és hogy támogatja a multikulturalitást. Pataki Csaba RMDSZ-es szenátor a fesztivál huszonöt éves múltját tartotta fontosnak észrevételezni és biztosított mindenkit afelől, hogy jövőre is és az azt követő években is találkozni fognak itt.

A megnyitó beszédek után a szervezők és a műsorvezetők egymás után invitálták színpadra a néptánccsoportokat, magyarok, románok, svábok és cigányok egyaránt megmutathatták tehetségüket és táncban kifejezett szokásaikat a nézőteret megtöltő közönségnek. Délután ötig forogtak a szoknyák és csattogtak a csizmaszárak, amíg szólt a zene az eső sem eredt el, pedig nagyon lógott a felhők a lába. A szervezők minden évben igyekeznek valamilyen néptánc-csemegével kedveskedni a fesztiválozóknak, mondta el a Friss Újságnak Nagy Orbán, az idei esemény egyik szervezője, az idei néptánctalálkozó két különlegessége a Maros megyei Bekecs és az Encsről érkező Csikuska néptáncegyüttesek voltak.

A néptáncszínpadon öt óra után ért véget a mulatság, estére a bogdándi focipályán a községnapi ünnepség vette kezdetét, a nap leginkább várt fellépője Dancs Annamari volt.