Vidék

Néptáncest Avasújvárosban

2014.09.15 - 10:10

Az avasújvárosi MADISZ-szervezet néptánc- és népdaléneklési estet szervezett szombat estére a községközponti falumúzeum udvarára.

 

Szatmári, Nyárád-menti, mezőségi, sóvidéki táncokat és a helyiek által különösen kedvelt csárdást táncoltak a szombat esti táncház résztvevői az avasújvárosi tájház udvarán, de a népdal-repertoár még ennél is színesebb volt, tulajdonképpen minden olyan nótát elénekeltek, amihez épp kedvük támadt. Együtt daloltak borászok, nőszövetségi tagok, idősek és fiatalok egyaránt, a kíséretet és a talpalávalót a Désről érkezett Rezeda zenekar húzta, a hangulat csak éjfél után hagyott alább. Táncban a prímet a tizenkét fős avasújvárosi Bokréta néptánccsoport tagjai vitték.

„Sorozatban már harmadjára szerveztük meg ezt a népi estet — mondta el lapunknak Kocsis Tünde, a MADISZ helyi szervezetének elnöke —, minden évben, szeptember második szombatján azért tartjuk ezt meg, hogy a helyi táncokat, avasi magyar népdalokat népszerűsítsük és a köztudatban megtartsuk.”

A rendezvény alkalmából a helyi Bakator Hegyközség borai is az asztalokra kerültek, száraztól édesig, fehértől vörösig mindenféle bort, mindenki találhatott ízlésének megfelelő szőlőlevet az este folyamán. A Tebécs Piroska által kemencében megsütött, házi zsírral megkent kenyérrel csillapíthatta éhét a közönség és a táncosok, az édesszájúak a Szabó Ida Nőszövetség tagjai által sütött fánkot kóstolgathatták. Ecettel savanyított borvíz várta a nem borra szomjazókat, de aki erősebb élményre vágyott, helyi főzésű gyümölcspálinkákból is válogathatott.

Az idei avasújvárosi népi estet a helyi tanács, a Bakator Hegyközség, a Szabó Ida Nőszövetség, a Cereale Kft., Tatár Katalin, Bodnár Erzsébet, Majláth Enikő, Tebécs Piroska, Nyáguli Hajdú Szilvia, Kocsis Ferenc és Büte Pál támogatta.

Princz Csaba