Szatmárnémeti

Népihangszer- és énekoktatás

A nagyváradi Soroglya zenekar több zenésze is oktatni fog a szatmári képzésen (Fotó: facebook.com/Soroglya)
2021.10.08 - 17:00
Hiánypótló kezdeményezést indít a Borókagyökér Egyesület: népihangszer- és énekoktatás kezdődik a Csoóri Sándor Alap résztámogatásával.

Népi hangszerek — vonós, pengetős, ütős és fúvós — és népi ének oktatását tervezi elindítani a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület. Céljuk, hogy a résztvevők a népzene képzett, avatott előadóivá váljanak — tudtuk meg Szejke Judittól, az egyesület vezetőjétől, aki azt is elmondta, hogy az érdeklődők már ezen a vasárnapon megismerkedhetnek az oktatókkal.
Az első találkozót október 10-én délután kettőtől tartják meg az egyesület bútorfestő műhelyében. Az érdeklődők olyan zenészektől tanulhatnak majd, mint Dallos Levente, a Soroglya zenekar és a Nagyvárad Táncegyüttes prímása, valamint a Csillagocska Alapítvány zenei vezetője. Segítségére Dimény Eszter lesz, aki népi éneket fog tanítani a diákoknak, ő a Soroglya zenekar énekese és a Csillagocska Alapítvány népdalénekese, tanára és néptáncoktatója, valamint a jelentkezők számától függően segítségére lesz a Soroglya zenekar néhány tagja: Bartalis Botond (cimbalom), Vincze Zoltán (bőgő), Bacsó László (brácsa). Szatmárnémeti zenész is csatlakozott az egyesület kezdeményezéséhez, a tervek szerint a tárogató mestere Zágoni Szabó Mihály lesz.
Mindazokat, akik úgy érzik, szeretnék elsajátítani a vonós, pengetős, ütős és fúvós népi hangszereken való játékot vagy elmélyíteni tudásukat, illetve akik szívesen tanulnának népi énekeket, várják vasárnap délután a Lépésházban. A szervezők megköszönik, ha a jelentkezők előzőleg kitöltik az erre a célra létrehozott űrlapot, melyet megtalálnak az erre a célra létrehozott Facebook-esemény, illetve a Borókagyökér Egyesület közösségi oldalán — facebook.com/borokagyokeregyesulet. Érdeklődni a 0729.677.930-as telefonszámon lehet. B. K.