Sport

Népes mezőny a nagykárolyi versenyen

2018.10.23 - 01:37

Negyvennyolcadik alkalommal rendezte meg a Nagykárolyi Diákklub az Eliberării Kupa karting-versenyt, amelyen – a helyiek mellett – nagybányai és zilahi pilóták is rajthoz álltak.

A résztvevők a gyorsasági versenyek mellett elméleti, közlekedési teszten is bizonyítaniuk kellett rátermetségüket. A gyorsasági megmérettetésen Chris Graz, Răzvan Turtoi, Laurențiu Roșca és Varga Natália bizonyultak a kategóriák legjobbjainak. Második helyen zártak Szulák Edvárd, Cristian Pop és David Petcuț, míg Alexia Pop a dobogó harmadik helyére állhatott fel. Részvételi oklevelet kaptak Andreas Hanger, Darius Vezendan és Tömöri-Mitrașca Márk.

A KRESZ-en Darius Vezendan zárt az első helyen. Szulák Edward, Andrea Hager, Cristian Pop és David Petcuț a második, Chris Graz pedig a harmadik lett, de részvételi oklevelet kaptak Alexia Pop, Răzvan Turoczi és Tömöri-Mitrașca Márk is.

Az összesített táblázatban a nagykárolyi csapat zárt a táblázat élén.

Mille János szakkörvezető, a verseny szervezője elmondta, hogy a díjazottak oklevéllel és érmekkel térhettek haza. Ugyanakkor, a viadal végén a szülők is kiprobálhatták, hogy milyen vezetni egy gokartot.