Sport

Népes magyar csapat, értékes román jutalom

2016.07.15 - 20:10

Majd’ 160 sportoló képviseli Magyarországot a három hét múlva kezdődő olimpiai bajnokságon. A román sportolói küldöttséget 109-en alkotják, közöttük ismét van szatmári versenyző a párbajtőrvívó Simona Pop személyében, aki éremesélyes.

Huszonegy sportágban 159 versenyző képviseli Magyarországot Rio de Janeiróban az augusztus 5-én kezdődő XXXI. nyári olimpiai játékokon. „Büszkék lehetünk a létszámra, sokszínű csapatunk lesz Rióban! Sok sportág fogja képviselni Magyarországot, lesznek, amelyek hosszú idő után térnek vissza az olimpiára” — fogalmazott a magyar olimpiai bajnok öttusázó sportvezető, Fábián László.

Mindehhez hozzátartózik az is, hogy az eddigi legnagyobb létszámú, 36 tagú magyar úszócsapat vesz részt a riói olimpián. Hargitay András szövetségi kapitány arról számolt be, hogy az elmúlt öt játékokon folyamatosan növekedett a létszám, ugyanis Sydneyben 22, Athénban 27, Pekingben 30, Londonban 31 magyar úszó állt rajthoz. A riói csapat legidősebb tagja a 31 éves Risztov Éva, aki nyíltvízi úszásban címvédőként indul 10 kilométeren és rajthoz áll medencében 800 méteres gyorsúszásban is. A legfiatalabb a 15 éves Késely Ajna, aki két aranyérmet nyert a junior Európa-bajnokságon.

Áder János köztársasági elnök hangsúlyozta, Magyarország az összesített olimpiai éremtáblázaton nyolcadik, de ha lakosságarányosan vizsgálják a magyar sportolók teljesítményét, akkor a magyar a harmadik legeredményesebb nemzet.

A Magyar Olimpiai Bizottság döntése értelmében Szilágyi Áron kardvívó viszi majd a magyar zászlót a riói megnyitón.

Románia, párbajtőrvívás: megtörhet a jég

A román csapat nem olyan népes, mint a magyaroké, de sok olimpiai érmet várnak a sportolóktól. 16 sportágban szereztek kvótát a román színekben küzdő versenyzők, a legnagyobb hiányzó pedig női tornász-válogatott. Ebben a sportágban csak egyénileg fognak porondra lépni a romániaiak, és talán ezért is döntött úgy a Román Olimpia és Sportbizottság (COSR), hogy egy tornász vigye a román zászlót a riói megnyitón. Az Athénban (2004) háromszoros aranyérmes, Londonban (2012) pedig egy ezüstig és egy bronzéremig jutó hétszeres Európa-bajnok Cătălina Ponor viszi a zászlót. Ez kisebb elégedetlenséget váltott ki a sporttársak körében, ugyanis sokan számítottak arra, hogy a világ legjobbjának tartott kézilabdázó, Cristina Georgiana Neagu vezeti majd a román küldöttséget a Maracana Stadionban.

Ugyanakkor a COSR partnere, a Renault is bejelentette, hogy limitált kiadású gépkocsikkal ajándékozza meg a román riói érmeseket: az aranyat egy Kadjar típusú Renault-val (kezdőár: 17 700 euró), az ezüstöt egy Capturral (kezdőár: 12 500 euró), míg a bronzérmet egy Clioval (kezdőár: 9850 euró) jutalmazza a francia gyártó. Jó lenne a felsorolt típusok egyikében látni a szatmárnémeti Simona Popot is. A 2008-as pekingi torna után ugyanis ismét lesz szatmári sportoló a nyári játékokon, ezúttal is a vívás képviseli majd a megyénket az olimpián. Korábban többek között Stahl Katalin, Ardeleanu Zsuzsanna, Moldován-Zsák Marcella, Adrian Pop (jelenleg a svéd női párbajtőrvívó-válogatott edzője), Nyisztor Sándor és Stahl Krisztina léptek pástra ötkarikás játékokon, utóbbi volt jelen a kínai fővárosban rendezett megmérettetésen. Érmes szatmári vívó viszont régen volt: 1984-ben, Los Angelesben a Szatmárnémeti Sportlíceum jelenlegi edzője, Moldován-Zsák Marcella ezüstérmet szerzett a tőrvívó-válogatottal (Aurora Dan, Elisabeta Tufan, Weber Mónika, Huszti Rozália). Simi Pop alapembere annak a női párbajtőrvívó válogatottnak, amely tavaly világbajnoki ezüstérmes lett, tavaly arany-, idén pedig bronzérmet szerzett az Európa-bajnokságon, de az olimpián még nem sikerült nagyot dobbantani. Most nagyobbak az elvárások, a párbajtőrvívók ugyanis még soha nem álltak dobogón ötkarikás játékokon.

Olimpiai résztvevő sportolók – Románia

109 sportoló (1 csapat) – 16 sportág

Atlétika (22)

Andreea Arsine (születési hely: Botoșani), Alina Rotaru (Bukarest), Sanda Belgyan (Kolozsvár), Claudia Mihaela Bobocea (Bukarest), Ancuța Bobocel (Drobeta-Turnu Severin), Cristina Ioana Bujin (Kosntanca), Elena Daniela Cîrlan (Nagyszeben), Anamaria Ioniță (Brăila), Miklós Andrea (Kolozsvár), Elena Andreea Panturoiu (Câmpulung), Adelina Dorina Pastor (Zilah), Florina Pierdevara (Craiova), Bianca Denisa Razor (Kolozsvár), Ana Veronica Rodean (Gyulafehérvár), Claudia Nicoleta Ștef (Craiova), Paula Claudia Todoran (Zilah), Marius Iulian Cocioran (Resicabánya), Andrei Marius Gag (Borosjenő), Marius Viorel Ionescu (Craiova), Narcis Ștefan Mihăilă (Resicabánya), Marian Oprea (Pitești), Andrei Rareș Toader (Râmnicu Vâlcea).

Ökölvívás (1)

Mihai Nistor (Podu Iloaiei – Iași megye).

Evezés (19)

Mădălina Bereș (Iași), Andreea Nicoleta Boghian (Gura Humorului), Adelina Maria Boguș (Botoșani), Roxana Gabriela Cogianu (Iași), Irina Dorneanu (Suceava), Daniela Druncea (Buftea), Ionela Livia Lehaci (Câmpulung Moldovenesc), Laura Oprea (Roman), Mihaela Petrilă (Pașcani), Iuliana Popa (Comănești), Ioana Strungaru (Trușești), Elena Lavinia Țârlea (Vaslui), Constantin Adam (Călărași), Vlad Dragoș Aicoboae (Dorohoi), Gianina Elena Beleaga (Gura Humorului), Marius Vasile Cozmiuc (Suceava), Toader Andrei Gontaru (Fălticeni), George Alexandru Palamariu (Lupény), Cristi Ilie Pârghie (Temesvár).

Kerékpár (1)

Serghei Tvetcov (Kisinyov).

Torna (4)

Larisa Andreea Iordache (Bukarest), Cătălina Ponor (Konstanca), Marian Drăgulescu (Bukarest), Andrei Vasile Muntean (Nagyszeben).

Súlyemelés (4)

Andreea Aanei (Botoșani), Florina Sorina Hulpan (Săveni – Botoșani megye), Dumitru Captari (Kisinyov), Gabriel Sâncrăian (Kolozsvár).

Kézilabda, női válogatott (16)

Valentina Neli Ardean Elisei (Focșani), Aurelia Brădeanu (Slatina), Florina Maria Chintoan (Kolozsvár), Laura Chiper (Bákó), Denisa Ștefania Dedu (Brassó), Geiger Melinda Annamária (Nagybánya), Oana Andreea Manea (Bukarest), Ionică Munteanu (Bukarest), Cristina Georgiana Neagu (Bukarest), Gabriela Perianu (Brăila), Szűcs Ibolya Gabriella (Nagyvárad), Ana Maria Tănăsie (Vajdahunyad), Paula Claudia Ungureanu (Brassó), Maria Madalina Zamfirescu (Nicolae Bălcescu – Bákó megye), Eliza Iulia Buceschi (Nagybánya), Patricia Maria Vizitiu (Petrozsény).

Cselgáncs (6)

Corina Oana Căprioriu (Lugos), Andreea Ștefania Chitu (Bolintin Vale – Giurgiu megye), Loredana Ohai (Oravița), Elena Monica Ungureanu (Craiova), Mircea Alexandru Croitoru (Bákó), Ilie Daniel Natea (Nagyszeben).

Kajak-kenu (6)

Irina Lauric (Rădăuti), Iuliana Andreea Țăran (Câmpulung Moldovenesc), Valentin Cameneschi (Bukarest), Aurelian Mădălin Ciocan (Pogoanele – Buzău megye), Cosmin Lulciuc (Konstanca), Răzvan Oltean (Vajdahunyad).

Birkózás (4)

Emilia Alina Vuc (Resicabánya), Ivan Guidea (Moldovai Köztársaság), Ion Iulian Panait (Mizil), Albert Saritov (Oroszország).

Úszás (6)

Ana Iulia Dascăl (Kolozsvár), Alin Coste (Nagybánya), Robert Andrei Glinta (Pitești), Daniel Macovei (Bukarest), Marius Radu (Bukarest), Norbert Trandafir (Marosvásárhely).

Vívás (6)

Ana Maria Florentina Popescu (Bukarest), Mălina Elena Călugareanu (Bukarest), Simona Cristina Gherman (Bukarest), SIMONA POP (SZATMÁRNÉMETI), Loredana Dinu (Craiova), Tiberiu Alexandru Dolniceanu (Iași).

Tenisz (7)

Irina Camelia Begu (Bukarest), Simona Halep (Konstanca), Monica Niculescu (Slatina), Horia Vlad Tecău (Brassó), Florin Mergea (Craiova), Cristina Andreea Mitu (Bukarest), Ioana Raluca Olaru (Bukarest).

Asztalitenisz (5)

Daniela Dodean (Arad), Elizabeta Samara (Konstanca), Szőcs Bernadette Cynthia (Marosvásárhely), Adrian Crișan (Beszterce), Ovidiu George Ionescu (Konstanca).

Sportlövészet (1)

Alin George Moldoveanu (Focșani).

Ritmikus gimnasztika (1)

Ana Luiza Filiorianu (Bukarest).

Forrás: Comitetul Olimpic și Sportiv Român.

Olimpiai résztvevő sportolók – Magyarország

159 sportoló (2 csapat) – 21 sportág

Asztalitenisz (3)

Póta Georgina, Pattantyús Ádám, Lovas Petra.

Atlétika (19)

Csere Gáspár, Józsa Gábor, Baji Balázs, Helebrandt Máté, Srp Miklós, Venyercsán Bence, Rácz Sándor, Kővágó Zoltán, Pars Krisztián, Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina, Szabó Tünde, Madarász Viktória, Kovács Barbara, Récsei Rita, Szabó Barbara, Márton Anita, Zsivóczky-Farkas Györgyi, Krizsán Xénia.

Birkózás (8)

Lőrincz Tamás, Bácsi Péter, Lőrincz Viktor, Kiss Balázs, Veréb István, Ligeti Dániel, Sastin Marianna, Németh Zsanett.

Evezés (3)

Pétervári-Molnár Bendegúz, Juhász Adrián, Simon Béla.

Cselgáncs (8)

Ungvári Miklós, Csoknyai László, Tóth Krisztián, Cirjenics Miklós, Bor Barna, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Joó Abigél.

Kajak-kenu (15)

Horváth Bence, Szmolányi Máté, Kopasz Bálint, Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás, Hajdu Jonathán, Mike Róbert, Vasbányai Henrik, Douchev Janics Natasa, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina.

Hegyi kerékpár (1)

Parti András.

Ökölvívás (2)

Harcsa Zoltán, Bacskai Balázs.

Öttusa (4)

Demeter Bence, Marosi Ádám, Földházi Zsófia, Kovács Sarolta.

Sportlövészet (8)

Péni István, Sidi Péter, Szabián Norbert, Tátrai Miklós, Miskolczi Julianna, Csonka Zsófia, Egri Viktória, Tobai-Sike Renáta.

Súlyemelés (1)

Nagy Péter.

Tenisz (2)

Babos Tímea, Jani Réka Luca.

Tollaslabda (1)

Sárosi Laura.

Torna (2)

Hídvégi Vid, Kovács Zsófia.

Triatlon (4)

Faldum Gábor, Vanek Margit, Kovács Zsófia, Tóth Tamás.

Úszás (34)

Takács Krisztián, Bernek Péter, Bohus Richárd, Kis Gergő, Gyurta Gergely, Gyurta Dániel, Balog Gábor, Földházi Dávid, Cseh László, Kenderesi Tamás, Verrasztó Dávid, Kozma Dominik, Telegdy Ádám, Rasovszky Kristóf, Pulai Bence, Horváth Dávid, Gyárfás Bence, Holoda Péter, Pulai Vince, Reményi Ármin, Grátz Benjámin, Holló Balázs, Márton Richárd, Szabó Norbert, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Késely Ajna, Sebestyén Dalma, Szilágyi Liliána, Verrasztó Evelyn, György Réka, Sztankovics Anna, Molnár Flóra.

Nyíltvízi úszás (2)

Risztov Éva, Papp Márk.

Műugrás (1)

Kormos Villő.

Vízilabda, női válogatott (13)

Gangl Edina, Czigány Dóra, Antal Dóra, Kisteleki Hanna, Szűcs Gabriella, Takács Orsolya, Illés Anna, Keszthelyi Rita, Tóth Ildikó, Bujka Barbara, Csabai Dóra, Garda Krisztina, Kasó Orsolya.

Vízilabda, férfi válogatott (13)

Decker Attila, Nagy Viktor, Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor, Manhercz Krisztián, Szivós Márton, Vámos Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Zalánki Gergő.

Vitorlázás (5)

Berecz Zsombor, Vadnai Benjámin, Érdi Mária, Gádorfalvi Áron, Cholnoky Sára.

Vívás (10)

Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter, Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Knapek Edina, Mohamed Aida, Márton Anna, Szász Emese.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság