A Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának edzője egy edzői továbbképzésen is részt vett. Élesnek köszönhetően ősszel Szatmárnémetibe látogat Rátgéber László kosárlabdaedző.
Egy héten keresztül a magyarországi Baja település adott otthont a Rátgéber Akadémia által szervezett nemzetközi kosárlabdatábornak, ahol 13 magyarországi, szerbiai, olaszországi és romániai edző között a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatának trénere, Éles Péter is részt vett.
A július 5-én véget ért táborban 190 fiatal volt jelen különböző országokból, Éles Péter pedig egyike volt azon edzőknek, akik oktatásban részesítették őket. A VSK edzője ugyanakkor egy kosárlabdaedzői továbbképzésen is részt vett a tábor keretében, amelyet neves szerbiai, olaszországi és magyarországi edzők vezettek.
„Örülök, hogy részt vehettem egy ilyen színvonalas nemzetközi táborban. A kosárlabda a hobbim és úgy gondolom, hogy minden hasonló jellegű tábor jó alkalom arra, hogy tapasztaltabb edzőktől tanulhassak” — nyilatkozta Éles Péter, aki elmondta még, hogy a táborban minden nap három edzés volt, továbbá gyűlések, ahol a kosárlabda-oktatás metódusait beszélték meg a résztvevő szakemberek.
A VSK trénerének közbenjárására a szervező akadémia névadója, egyben Magyarország legnevesebb kosárlabdaedzője, Rátgéber László idén ősszel Szatmárnémetibe látogat, hogy megismerkedjen a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapatával. Így Fabio Fossati után az európai kosárlabdázás egy újabb jeles személyisége érkezik Szatmárnémetibe. Ezen felül a Rátgéber Akadémia szeretne egy kosárlabda-szekciót nyitni a megyeközpontban 10 és 11 éves lányok számára, ami egy óriási lépést jelentene a szatmári kosárlabda jövőjét illetően.