Belföld

Nemzetközi körözés Markó Attila ellen

2015.05.04 - 16:23

Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen, akinek az előzetes letartóztatását múlt héten rendelte el a legfelső bíróság - közölte hétfőn az Evenimentul Zilei című lap internetes oldalán.

Markó Attila neve és fényképe az Interpol (a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete) körözési listáján szerepel, a Románia által külföldön is keresett másik 160 gyanúsított neve között. A volt RMDSZ-képviselő a román rendőrség honlapjának csaknem ötven nevet tartalmazó körözési listáján is megtalálható.

Az erdélyi magyar politikus és a román restitúciós hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azáltal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítéseket ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért.

Markó Attila korábbi nyilatkozataiban ártatlannak mondta magát, ügyét a restitúciós folyamat megakasztását szolgáló támadásnak minősítette, és kifejezte reményét, hogy Budapest nem adja ki.

A képviselői mandátumáról nemrég lemondott politikus kifejtette: nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönre elítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét.