Harmincadik alkalommal zarándokoltak el többen Sződemeterre, hogy illő ünnepség keretében hajtsanak főt nemzeti imánk szerzője előtt szülőfalujában, az immár felújított Kölcsey-emlékhelyen. Az emlékházban kiállítás várta a jelenlévőket.

A megújulásról szólt a 30. alkalommal megtartott sződemeteri főhajtás. Péntek délután illő számban gyűltek össze a megemlékezni óhajtók nemzeti imánk költőjének szülőfalujába, az istenháza köre, ahol annak idején megkeresztelték. Immár teljes pompájában fogadta őket a Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központ, illetve a domb magaslatán lévő templomocska, valamint a szobor, mely immár az udvar felé „néz” — s mint elhangzott, ez a külső megújulás belsőleg is teljessé kell váljék. Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) főtanácsosa szervezte az eddigi megemlékezéseket, e tény fontosságáról is sok szó esett, arról, hogy a továbbiakban is az általa megszabott főhajtásmederhez kell igazodni.

A rendezvény nemzeti imánk, azaz a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból elhangzásával kezdődött — a szakavatott elmondást Gaál Gyula színművész, a Harag György társulat tagja végezte, s minden bizonnyal a részvevők zöme vele együtt fohászkodott… Nagy csend települ ilyenkor a sződemeteri sokadalomra, megélhető a hely szakralitása.

Az új szervezőközösség nevében Ruff Zsófia, a tasnádi Ady–Kölcsey Kulturális Egyesület elnöke mondott köszöntőt. Nagy örömnek tartja, hogy idén is sikerült létrehozni az ünnepséget. A kezdeményezők a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, illetve az EMKE voltak, „és Muzsnay Árpád elnök úr lelkesedése és kitartó munkássága tette nevezetessé, alakította ki a hagyományát” — fogalmazott a szervező, aki köszönetet is mondott a nemzeti imánk szülőfalujába való zarándoklatért oly sokat tevő Muzsnay Árpádnak, és nyomatékosította, hogy azért különösen hálásak, mert a fáradhatatlan munkával „olyan közösséget hozott létre, mely szívügyének tekinti a magyar hagyományok, értékek megőrzését és ápolását”. A tasnádi kulturális egyesület, az ottani RMDSZ-es közösség, a sződemeteri önkormányzat és a református gyülekezet eleddig is társszervező volt, és igyekszik a jövőben is mindent megtenni „annak érdekében, hogy megteremtse a közös ünneplés feltételeit”.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István vezetésével fohászkodtak a továbbiakban, zsoltárt énekeltek, és az igén tanakodtak a megemlékezők. Mint az egyházi elöljáró rámutatott, Sződemeteren annak idején egy olyan pillér született, amin keresztül Isten meg akarja erősíteni a világot. „Azért örülök, hogy a mai napon is itt, Sződemeteren, Kölcseyre emlékezve egy ilyen sok száz esztendős üzenet hallatszik, éppen a Bibliaolvasó Kalauz szerint megjelölve, azért, mert benne és általa láthatjuk azt, hogy az Úr hogyan akarja örök érvénnyel áldani a mi életünket. Akkor, nagyon régen, a zsoltáros idején, Kölcsey idejében, éppen születésére emlékezve, vagy most, amikor itt vagyunk 2019-ben egy forrongó világban, amikor nagyon sokszor nem tudjuk, hol vannak az utak, amelyeken járni kellene, hol vannak az emberek, akikben bízni lehetne, vagy éppen hol vannak az ellenségek, akiktől — jaj — de jó lenne, ha megszabadítana bennünket az Isten” — mondta. Érzése szerint a biztos pontokra, a pillérekre alapozva kell élnünk.

Sződemeter polgármestere, Gheorghe Marian gondolta át a továbbiakban az elmúlt éveket. Mint elmondta, a 30 esztendőből ő az utóbbi közel 20 megemlékezésen jelen volt. Eleinte az önkormányzat nem vállalt semmiféle szerepet a rendezvényekben, aztán — idővel — felismerték Kölcsey kultusza ápolásának a fontosságát. Ebben elévülhetetlen szerepe van Muzsnay Árpádnak — fogalmazott. Ennek okán köszönetet mondott neki.

Jáger dr. Péter Mónika, a LiterArt Egyesület tagja olvasta fel ezek után előadását, amely főként az életrajzi adatok felsorolásából állt. Magyar Lóránd Bálint parlamenti képviselő nemzeti imánk költőjének alakjáról szólt, de beszélt a megemlékezés-zarándoklat eddigi alkalmainak szervezőjéről is. Előbbi kapcsán Kölcsey egy intelmére — „Nem önmagadé vagy, hanem a közösségé.” — alapozva kijelentette: „A közösség felé pedig mindig alázattal kell fordulni, ahogy Kölcsey és őt megelőzően és utána is fordultak nagyjaink.” „Mi Kölcsey leszármazottai vagyunk, éltetnünk kell a hagyatékát, ahogy azt Muzsnay Árpád, mindannyiunk Árpi bácsija tette” — fogalmazott, és köszönetet mondott ugyanakkor az ünnepi megemlékezések fáradhatatlan szervezőjének, aki „gondoskodott arról, hogy évente legalább egyszer eszünkbe jusson Kölcsey, fellapozzuk a műveit, elmerüljünk a hátrahagyott szavaiban”.

Demeter Stefánia Katalin magyarországi konzul is köszöntötte az ünneplő zarándokokat. „Kölcsey Ferencben a magyar nép olyan egyéniséget talált, akit vallási és hazafias érzelmei egyaránt segítettek nemzeti imánk megfogalmazásában, aki a magyarság egész történelmi múltját képviseli — Isten és a világ előtt” — fogalmazott a lassacskán borúba átváltó időjárásban a kolozsvári főkonzulátus munkatársa. Szatmárcsekei diákok verssel igyekeztek kedveskedni, majd elkezdődött az ünnepi beszédek sora. Előbb Nagy Ferenc, a Kölcsey Ház Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta a Pakulár tiszteletes-házaspárt, akiknek az odaadását példaértékűnek tartja. De beszélt a civil szervezetek fontosságáról is — már-már aktuálpolitikai üzeneteket is sugallt.

Érdekfeszítőbb volt dr. Gyapay László irodalomtörténész, egyetemi docens előadása. Történetmesélést is belefűzött mondandójába, azaz Kölcsey Ferenc levelei alapján való jellemzésébe. „23–24 éves fiatalember volt, amikor írt egy verset, s elküldte azt Kazinczynak. Kazinczy nagy örömmel fogadta, és mondta, hogy ebben egy olyan költő mutatja meg az oroszlánkörmeit, akiből magyar Schiller lehet. És ezt az örömét megosztotta a soproni evangélikus püspökkel, Kis Jánossal, aki egy borongós hangú választ írt, mondván, hogy a magyar publikum Schillereket és Goethéket nem nevel…” — mesélt átérezhető történetet. Kölcsey persze zokon vette mindezt, és utalt is erre egy írásában. Az irodalomtörténész összevetette ezeket a gondolatokat Kölcsey egy húsz évvel későbbi levelében szereplőkkel. Az Egy életmű az idő sürgetésében című előadásában a főhajtáson jelenlévők elé tárta, hogy Kölcsey Ferencet jellemezte az a szorongás: „hogyan tudom értelmesen kihasználni ezt az életidőt? És az értelmes kihasználás mindkét levélből arra enged következtetni, hogy valaminek a megfogalmazása, a világról való fontos dolog mondása, ez az, amire Kölcsey törekszik.”

A beszédek rendjén utolsóként Pakulár István házigazda lelkipásztor szólt a megjelentekhez. A legutóbbi augusztus eleji főhajtás óta végre külsőségekben is sikerült megújulnia a sződemeteri emlékhelynek, sőt, a templom mellett egyházi és kulturális központot is átadtak, és az várja a látogatókat. „A külső megújulást a felismerésen túl megelőzi az igény a belső megújulásra” — mondta el ennek kapcsán. A szemerkélő esőben hozzátette: „Kölcsey Ferenc is a maga módján küzdött a megújulásért, nyelvi, társadalmi, világszemléleti szinten. Erre ma itt sokan emlékezünk. Ezt ma nagyon sokan nagyra tartjuk és tiszteljük, és éppen ez a tény, hogy ma őt ünnepeljük ebben a szépen megújult külső környezetben, ez arra vezet bennünket, hogy eltöprengjen a magyar ember azon, hogy miben és hogyan kellene megújulnia ma. Egy biztos: a megújulás elengedhetetlen eszköze őseink helyén való, méltó tisztelete… Kölcsey szellemi hagyatéknak őrzésével nemzetünk külső és belső megújulását és ezzel alkotó és értékápoló jövőjét biztosítjuk” — fogalmazott.

Zárásként tasnádi diákok olvastak fel egy-egy Kölcsey-poémát, majd koszorúzás következett, amelyben szilágysomlyói cserkészek működtek közre. Az alig másfél órásra nyúló rendezvény mindenképpen legmeghittebb, zarándoklathoz méltó momentuma idén is az volt, amikor a résztvevők fennhangon énekelték el nemzeti imánkat.

A továbbiakban az emlékházban lévő kiállítást lehetett megtekinteni, vagy éppen ismerősökkel egyeztetni a jövő évi főhajtáson való okvetlen részvételről a szeretetvendégség keretében.

Megyeri Tamás Róbert