Nagykároly

Német nyelvet oktató önkéntesek

2015.08.19 - 11:03

Két németországi egyetemista tart vakációs nyelvoktatást a Német Demokrata Fórum nagykárolyi fiókszervezete által működtetett ifjúsági központban. A Marburgból érkezett lányok germanisztikát tanulnak, s két hetet töltenek Nagykárolyban.

Kissé bátortalanok a német nyelv használatában a nagykárolyi gyermekek, azonban nagyon jó a helyesírásuk és a fogalmazókészségük, mondták el lapunknak a Marburgból érkezett egyetemista lányok, Katja Schulz és Nina Albrecht. Katja és Nina egy németországi alapítvány, a Kinderland révén kerültek Nagykárolyba, s az itt eltöltött két hetükből egy azzal telt, hogy a Nagykárolyi 1-es Számú Általános Iskolában a német tannyelvű osztályokba járó, alsó tagozatos diákokat oktatták. Vakációs időszakban nyelvet tanulni nem éppen álomfoglalkozás a gyerekeknek, a diákok azonban mégis szívesen vettek részt ezen az egyhetes, intenzív nyelvoktatáson. Ritka és hasznos alkalom volt ez, melyen nagyon jól megállták helyüket az V–VIII.-os évfolyamokból érkezett diákok. 22–24 tanuló vett részt a négyórás foglalkozásokon minden nap, amikor is az oktatók igyekeztek minél mozgalmasabb, minél több kreativitást igénylő formában, a játékosságot is bevetve lekötni a gyermekek figyelmét. A részt vevő diákok magas száma is mutatja, van igény a német nyelvoktatásra a városban alsó tagozaton, de vélhetően felső tagozaton is lenne.

Nehézséget talán az jelentett, hogy nem mindegyik gyermek volt azonos szinten a német nyelv ismeretét tekintve. Azonban a nagyobbak sokat segítettek az amúgy csak német nyelven kommunikáló Katjának és Ninának: lefordították a feladatokat a kisebbek számára, illetve segítettek a kommunikációban.

Nina nem első alkalommal járt Nagykárolyban. Édesapja révén, a Kinderland Alapítvány képviselőinek rendszeres látogatásai során már megfordult a városban. (Ez az alapítvány nagyon sok szociális ügyet segít a város különböző részein, együttműködve a helyi önkormányzattal és a különböző egyesületekkel, alapítványokkal.) Nina akkor járt Nagykárolyban, amikor a Kinderland karácsonyi ajándékcsomagjait segített kiosztani a rászorulóknak. Tavaly nyáron pedig négy hetet töltött a nagykárolyi iskolában mint besegítő pedagógus. Nina elmondta, nagyon örül, hogy sikerült meggyőznie barátnőjét, Katját, hogy kísérje őt el és oktassák a gyermekeket. Katja most először járt Romániában, de csak pozitív tapasztalatot szerzett. Mindketten egyetértettek abban, hogy nem utolsó alkalommal érkeztek Nagykárolyba, hiszen amellett, hogy nagyon sok pozitív élményt és tapasztalatot szereztek, a helyiek barátságossága és nyitottsága is örömmel töltötte el őket.

Elmondták: nagyon hálásak mindenkinek, aki lehetővé tette nagykárolyi tevékenykedésüket, például az NDF-nek az ideális helyszín biztosításáért, illetve az étkeztetésükért. Jövőbeli elképzeléseikre nézve Nina és Katja elmondták, hogy mindenképpen szeretnének visszatérni nem csak Nagykárolyba, hanem tervezik az ország alaposabb megismerését is. Jövőre újabb mérföldkőhöz érkezik pályájuk: Nina Spanyolországban tanítja majd a német nyelvet, míg Katja Kelet-Európában szeretné oktatni a fiatalokat.

Tőtős Tímea