A Német Demokrata Fórum szatmári szervezete majd' egy évtizeddel ezelőtt szervezte meg az első Német Kultúrestet, azzal a céllal, hogy teret adjanak azoknak a fiataloknak, akik érdeklődnek a német kultúra, a sváb hagyományok iránt és akik tehetséget éreznek magukban, hogy ezt be is mutassák. A rendezvény célja azóta is változatlan, s november 17–én, pénteken délután 18 órától ismét színes és sokrétű műsorkínálattal várják az érdeklődőket a Dinu Lipatti Filharmónia előadótermébe — dalcsokor csendül fel (többek között Verdi Nabuccojából, és Leonard Cohen örökzöldje, a Halleluja) a Schwäbischer Männerchor és az Airchor előadásában, valamint a Cuanticum és az Artemis kórus is számtalan jól ismert dallammal kedveskedik a nézőknek.
Természetesen táncra perdül a Gemeinsam gyermek– és ifjúsági tánccsoportja, valamint a Temes megyei Rékásról érkező, vidám társaság alkotta Banater Kranz néptánccsoport, és az árnyékszínház sem marad el: a német líceum diákjai a Csillagtallér című előadást mutatják be.
Az idei Német Kultúrest keretében egy különleges díjátadóra is sor kerül, a Szatmári Svábok Németországi Egyesületének alapítója és korábbi elnöke — s nem mellesleg Szatmárnémeti díszpolgára — Helmut Berner az arany fokozatú Ehrennadel kitüntetést veheti át.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak a Német Kultúrestre.
Szabó Kinga Mária