Vidék

Német gyermekek ajándéka avasi társaiknak!

2013.12.11 - 11:32

Ha kissé megkésve, de még mindenképpen időben, német Mikulás járt hétfőn az Avasban, az ország ama észak-nyugati szögletében, amely színes folklórját leszámítva már csak földrajzi helyzete miatt is rendszerint kiesik az általánosabb figyelemből. Ezúttal a világ többféle táján jelen lévő német nagyvállalkozó, Hans Lindner Szatmárnémetiben működő alapítványának köszönhető, hogy 250 avasi óvodás és kisiskolás (magyarok és románok vegyesen) német Mikulásban részesülhetett. Koczinger Tibor, az alapítvány igazgatója elmondta: a színes csomagok értékét csak növeli az a tény, hogy hasonló életkorú német gyermekek állították össze és ajándékozták itteni társaiknak. Így az ilyenkor szokásos édességek mellett a legtöbb csomagban mindaz megtalálható, ami a 4–10 éves gyermekeknek ebben a korban elengedhetetlenül szükséges, a fogkefétől és fogkrémtől a színes ceruzákig, a vonalzótól a tolltartóig, a kifestő-rajzoktól a vonalas és kockás füzetekig, és még sok minden más. Az avasújvárosi tornaterem, ahol a kőszegremetei, rózsapallagi, muzsdalyi és újvároshegyi elemisták is felsorakoztak az eseményre, hosszasan zúgott a megajándékozottak öröménekétől. Lőkös János iskolaigazgató szerint ez csak természetes, mert ilyen külföldi megajándékozásban még nem volt részük az itteni gyermekeknek.

Újvárosból a Szamos-völgyének, pontosabban Patóházának vette az irányt a Hans Lindner-kocsi, ahol az óvodások mellett a magyar-román vegyes iskola kisdiákjai várták. Kedden Tasnád környékén (Gencs, Érkávás, Sződemeter), ugyancsak vegyes lakosságú falvakban osztottak ki több száz német ajándékcsomagot. Koczinger Tibor elmondta, hogy tudatosan keresnek fel olyan településeket, amelyek nem csak szegényebbek, de nehezebb megközelíteni, mert ezekben jobban hiányzik az ajándék.