Szatmárnémeti

Német delegáció szatmári látogatása

2013.08.02 - 09:54

Klaus Peter Schellhaas, a németországi Darmstadt körzeti közgyűlés elnöke 4 tagú delegációt vezetve 2011-es látogatását követően ismét Szatmár megyébe látogatott, a Szatmár megye és Darmstadt körzet közötti testvérmegyei szerződés kidolgozása céljából.

 

Azt követően, hogy májusban, illetve júliusban Szatmárnémeti polgármestere, Dorel Coica, majd a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Adrian Ştef a németországi Darmstadt körzetben vett részt munkalátogatáson, tegnap egy öttagú német delegáció érkezett Szatmár megyébe. A küldöttséget Klaus Peter Schellhaas, Darmstadt körzeti közgyűlésének elnöke vezeti. A delegáció tagja a darmstadti kórház igazgatója, Christian Keller, a kórházmenedzser dr. Christoph Damen, a főorvos, dr. Martin Schunk és az egészségügyben érdekelt üzletember, Jorgos Schutz. A német küldöttség tegnap délelőtt megbeszélést folytatott Adrian Şteffel, Dorel Coicával és Cristian Sasu alprefektussal, illetve a megyénkbeli német vállalkozók képviselőivel és a Romániai Német Demokrata Fórum helyi vezetőivel. A hivatalos megbeszélést követően sajtótájékoztatót tartottak, melynek keretében Adrian Ştef elmondta, hogy a németországi és romániai megbeszéléseket követően kiderült, nagyon sok közös van a két régióban. Külön kiemelte, hogy a megbeszélések során az egészségügyi, a gazdasági együttműködésekről tárgyaltak, és nem utolsósorban egy Szatmárnémeti—Frankfurt repülőjárat beindításáról, mely összekötné a két térség lakosságát. „A németországi látogatás során nagyon megtetszett a kórházmenedzser tevékenysége, az, ahogyan a körzet egészségügyi hálózatát kézben tartja. Bízom benne, hogy mi tanulhatunk az ő tapasztalataikból, és hatékonyabbá tehetjük az egészségügyi rendszerünket. Láttam, hogy a darmstadtiakban is erősen él a vágy a fiatalok felkarolását illetően, ezért a szatmári és darmstadti egészségügyi alkalmazottak a tervek szerint betekintést nyerhetnek egymás munkájába. A mostani látogatás során bemutatjuk megyénk gazdasági potenciálját és a turisztikai lehetőségeket is. Ellátogatunk Erdődre, Krasznabéltekre és Aranyosmeggyesre” — tájékoztatott az elnök. Coica elmondta, hogy a Szatmárnémetiben működő állami asszisztensképző posztlíceumot is meg fogják látogatni a német vendégek, és remélhetőleg a darmstadti egészségügyi iskola és a szatmári posztlíceum között együttműködési szerződést írnak alá, így lehetőség adódik a cserediák-program elindítására.

Lendületesen fejlődő térség

Klaus Peter Schellhaas elmondta, hogy tárgyaltak az egészségügyről, oktatásról, infrastruktúráról, gazdaságról, melynek eredményeként valószínűsíthető a két régió közötti együttműködés. „2011-ben először jártam Szatmár megyében. A mostani látogatásom során azt tapasztaltam, hogy a Szatmár megyei vezetőség, akárcsak mi, a lakosság érdekeit, jólétét tartják szem előtt. El kell mondanom, nagyon szép helyen élnek, és a legutóbbi látogatásom óta látványos fejlődésen ment át a megye. Nagyon fontos az egészségügyi iskolák közötti együttműködés, de nem lehet elhanyagolni a gazdaság fellendítését sem. Mi minden lehetséges módon támogatjuk a német vállalkozók szatmári beruházásait, akárcsak a Szatmárnémeti—Frankfurt repülőjárat elindítását. A mostani látogatás célja a két térség közötti együttműködési szerződés részleteinek kidolgozása” — fogalmazott a német delegáció vezetője. Schellhaas újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Darmstadt körzetben sok külföldi munkavállaló van, többek között román állampolgárok is. Az ő megítélésük pozitív a németek szemében, mivel jó szakemberek, és sokan közülük az egészségügyben, illetve az idősek ápolásában vállalnak aktív szerepet. „Számunkra természetes dolog, hogy közöttünk román állampolgárok élnek, akik velünk együtt dolgoznak. Az én véleményem a román munkavállalókról jó” — zárta mondandóját Klaus Peter Schellhaas.