Szatmárnémeti

Nemcsak szóval, de tettel is

2013.08.13 - 08:34

A Kelet-Európa Misszió Alapítvány nevet viselő szervezet önkéntesei több napot töltöttek Szatmár megyében. Az augusztus 6. és 9. között többek között kórházakba, szegény családokhoz s a szatmárnémeti hajléktalanszállóra látogattak el.

Négy napot töltöttek Szatmár megyében a Kelet-Európa Misszió Alapítvány elnevezésű karitatív szervezet önkéntesei, akik a szatmárnémeti Noua Speranţă/Új Remény Egyesület meghívásának tettek eleget, tudtuk meg Szeredai Ervintől, a szatmárnémeti egyesület alelnökétől. Mint elmondta, a magyarországi bejegyzésű Kelet-Európa Misszió Alapítvány 1992-ben jött létre. A szervezet az éves táborok lebonyolítása mellett rendszeres találkozókat szervez a velük kapcsolatban álló karitatív szervezetek tagjaival. A találkozók alkalmából ezeknek a karitatív szervezeteknek a képviselői beszámolhatnak azoknak a régióknak/országoknak a szükségleteiről, ahonnan származnak. A missziósok hazatérve informálják ezekről az ismerőseiket vallási gyülekezetekben, munkahelyen, baráti társaságban. Így szerezhettek tudomást külföldön — esetünkben Dániában — arról, hogy a szatmárnémeti Soarelui lakónegyedben például játszótérre lenne szükség.

Kis egyházközség

A dániai Aarhus település evangélikus-lutheránus felekezetének tagjai négy hónapig gyűjtést rendeztek. A begyűlt perselypénzt felajánlották egy olyan város gyermekei számára, ahol — nagy valószínűséggel — életükben sosem jártak, s természetesen a gyerekeket sem ismerik. Akik adtak: átlagemberek, viszont nemcsak szóval hirdetik Jézus Krisztust, hanem tettekben is — mutatott rá Szeredai Ervin.

Szatmár, Máramaros

Az alapítvány tagjai négy napot töltöttek vidékünkön, s programjuk meglehetősen zsúfolt volt. Máramarosi tájakkal is ismerkedtek, többek között a szaploncai vidám temetőbe is elvitték őket a szatmári házigazdák. Az is érdekelte a vendégeket, hogyan élnek együtt románok s magyarok, s tíz szegény családhoz is ellátogattak. Szatmárnémetiben a játszótér mellett található kazánház sorsa is érdekelte őket. A volt hőközpontot 30 évre koncesszióba kapta meg a Noua Speranţă/Új Remény Egyesület, amely már megkezdte az épület rendbetételét. Jutott idő városnézésre, s a Szatmárnémeti Magyar Baptista Gyülekezet meghívására imaházukba is ellátogattak, majd kórházakban, illetve a Gladiolei utcai hajléktalanszállóban is szétnéztek. A Kelet-Európa Misszió Alapítvány képviselőit az egészségügyi s a szociális szférában dolgozó munkatársak tájékoztatták dióhéjban munkájukról, s természetesen arról is, hogy milyen gondokkal kell szembesülniük az ellátottakkal való munka során. S arról is szó esett, hogy milyen úton-módon nyújthatnak segítséget a missziósok, akik augusztus 9–én, szombaton a viszontlátás reményében búcsúztak a szatmáriaktól — számolt be Szeredai Ervin.

Karikás Enikő