Belföld

Nem vonatbaleset történt, „csak” két tehervagon siklott ki

2023.03.13 - 10:11
A hatóságok vörös szintű beavatkozási tervet léptettek életbe a hétfőn hajnalban, miután egy tehervonat két vagonja kisiklott Teleorman megyében, az Arad – Bukarest személyvonat pedig vészfékezésre kényszerült — nem történt vonatbaleset.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU) hétfői tájékoztatása szerint hajnali 4 órakor érkezett riasztás a 112-es egységes segélyhívóra egy vonatbaleset miatt — a bejelentés szerint egy utasszállító vonat siklott ki Teleorman megyében Roşiorii de Vede és Măldăeni között. 
A hatóságok életbe léptették a vörös szintű beavatkozási tervet: Teleorman megyéből nyolc mentőkocsi, hét SMURD-mentő, egy több áldozat szállítására alkalmas mentőautó, három műszaki mentést végző egység szállt ki, Olt és Dolj megyéből szintén a helyszínre rendeltek több egységet, emellett riasztották az Argeş megyei és a fővárosi katasztrófavédelmet is, hogy álljanak készenlétben — ám kiérkezve a mentőcsapatok megállapították, hogy szerencsére nem siklott ki a személyszállító vonat.

Kiderült azonban, hogy az Arad és Bukarest között 300 utassal közlekedő személyszállító szerelvény menet közben hirtelen megállt, és több utas megsérült. Az utasokat a helyszínen megvizsgálták a mentőorvosok, négy sérültet kórházba szállítottak - számolt be az IGSU.

hirek/2023/marcius/vonat-3.jpg

Magán-tehervonat két vagonja siklott ki 

Egy személygépkocsikkal megrakott, magánvállalati tulajdonban lévő , 312 személygépkocsit szállító tehervonat két vagonja kisiklott hétfő hajnali 4 óra körül a Roşiorii de Vede állomás bejáratánál, az egyik kocsi fel is borult, összesen 70 autó romgálódott meg.  - tájékoztatott hétfőn délelőtt a Román Vasúttársaság (CFR). A szerelvény a konstancai kikötőbe tartott. 

A CFR közleménye szerint hétfő reggel még zajlottak a vasúti kocsik sínekre való visszahelyezésének munkálatai, emiatt az utasszállító szerelvényeket a többi sínpárra irányították át. A CFR craiovai területi igazgatóságának szakszemélyzete minden szükséges műszaki támogatást megad a teherfuvarozónak, hogy a kisiklott vasúti kocsikat biztonságosan visszahelyezzék a vágányra, és a lehető leghamarabb befejezzék a munkát.

hirek/2023/marcius/vonat-2-1.jpg


A CFR Călători ugyanakkor honlapján közzétett egy bejelentést, amely szerint az incidens miatt a Roşiorii de Vede térségében nehézkes a vasúti forgalom, és az első információk szerint a kisiklott tehervonat mögött haladó IR 1822 Arad - Bukarest személyszállító vonat vészfékezni kényszerült, az utasokat az IR 79 Budapest - Bukarest vonat vitte tovább a célállomásra.

Hírszerkesztő