Kedden este egy 34 éves, magyar állampolgárságú nő akart kilépni az országból egy franciaországi rendszámú Mercedes Benz személygépkocsi volánja mögött — a rutinellenőrzések során kiderült, hogy az autó rendszámtáblái tavaly év végén lejártak, emiatt a sofőr nem folytathatta útját, ameddig nem biztosította a jármű tréleren való szállítását. Az ügyben rendszám nélküli jármű forgalomba helyezése vádjával indítottak eljárást.
Szintén kedden egy 33 éves román állampolgár egy ukrajnai rendszámú, BMW X5 típusú személygépkocsival szeretett volna belépni Romániába, ám az ellenőrzésnél rájöttek, hogy a sofőr jogosítványa nem valódi. Kiderült, hogy az ukrajnai lakcímmel rendelekző, de Németországban élő férfinek volt vezetői engedélye, viszont miután elvesztette azt, és állítása szerint nem volt ideje új engedély kérvényezésére a hatóságoknál, egy cermăuţi-i ismerőséhez fordult, aki 150 euróért cserébe szerzett neki egyet minden adatával, anélkül, hogy az hiteles lett volna. Ebben az ügyben okirat-hamisítás és közokirat-hamisításban való közreműködés vétsége miatt indult büntetőeljárás, rendszám nélküli jármű nyilvántartásba vételéért.
Hasonló eset történt korábban is, amikor egy 45 éves ukrán állampolgár akarta elhagyni Romániát, az ellenőrzések során azonban a határrendészek megállapították, hogy az Ukrajnában törzskönyvezett Volkswagen Crafter típusú személygépkocsit vezető férfi által bemutatott — ukrán hatóságok által kiállított — vezetői engedély nem hiteles. Ellene szintén okirat-hamisítás vétsége miatt indult büntetőeljárás. Hasonló jelenetek játszódtak le azzal az 54 éves, amerikai állampolgárságú férfival is, aki egy román rendszámú Mercedes Vitót vezetve akart kilépni az országból, s mint kiderült, bár a férfi floridai hatóságok által kiállított jogosítvánnyal rendelkezik, ám nincs olyan nemzetközi vezetői engedélye, ami feljogosítja a Románia közútjain való közlekedésre. Ebben az ügyben járművezetői engedély nélküli járművezetés bűntette miatt indult eljárás. Sz. B.