Szatmárnémeti

Nem tabu az együttélés

2018.09.18 - 07:27

Szatmár megyében turnézik az Osonó Színházműhely, hétfőn három iskolában tartott előadást.

Több mint száz alkalommal mutatta már be Ismeretlen barátok társasága, avagy piknik egy japán szőnyegen című interaktív fórumszínházi előadását a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely, szeptember 16–20. között pedig Szatmár megyében turnézik a társulat.

A Progress Art Egyesület jóvoltából megyénkbe érkező színházműhely hétfőn és kedden a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceumot, a Szatmárnémeti Református Gimnáziumot, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskolát és a mikolai Mosolyházat vette célba.

Az Osonó Színházműhelyről tudni érdemes, hogy olyan előadásokat hoz létre, amelyek többségükben tabukat döntenek le; jelen esetben a román-magyar együttélés kérdését feszegeti olyan fiatalok történeteire alapozva, akik maguk is megtapasztalták azokat a valós sztereotípiákat, amelyek a magyar-román együttélés kapcsán gyakran felmerülnek.

Hétfőn a Kölcsey Ferenc Főgimnázium dísztermében mutatta be aktuális turnéja első előadását a társulat, amelyen a főgimnázium negyven XI. és XII. osztályos tanulója mellett a Mihai Eminescu Főgimnázium harminc XI. osztályos tanulója is részt vett.

A darab valós történeteket dolgoz fel, az alaptörténet is egy sepsiszentgyörgyi 18 éves lány életének egy mozzanatát mutatja be, de elhangzottak fontos monológok többek között arról, hogy milyen is az első élménye egy magyar tinédzsernek, amikor románokkal találkozik (egy iskolai verekedés példájára alapozva), vagy a román nyelv anyanyelvi szinten való oktatásának következményeiről a magyar kisebbség számára, amely révén a román fiatalok jobban megérthetik, miért is tanul meg olyan nehezen egy magyar diák románul, főként olyankor, ha teljesen magyar közösségben él.

Az Ismeretlen barátok társasága című produkció azt a törekvést erősíti meg, hogy az etnikumok együttélésének problémáit nem megkerülni kell, hanem dokumentálni és megvitatni, a színházművészet és színházi kultúra játékos szellemében.

Bajnai Botond