Cristian Zaha projektmenedzser közösen tartott április 3-án sajtótájékoztatót Dan Stegereannal, az Apaserv Rt. igazgatójával. Idén nem fog drágulni sem a víz-, sem a csatornadíj.
Kell a fogyasztó az egyre bővülő, lassan az egész megyére kiterjedő víz- és csatornahálózat végére, ezért a bejárati ajtóig minden földmunkadíjat és anyagköltséget magára vállal a vízszolgáltató, ajánlotta magát és az általa vezetett intézményt tegnap Dan Stegerean. Sok olyan település van, derült ki a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol anyagi okok miatt az árokpart mentén lefektetett vízcsövekre nem tudnak a lakosok rácsatlakozni, ezért a vízakna kiásásán és magától értetődő módon az udvaron, illetve lakáson belüli munkálatok elvégzésén kívül minden egyéb költséget magára vállal az Apaserv, csakhogy a hálózatnak minél jobb kihasználtsága legyen, illetve hogy minél több fogyasztóra tegyen szert. Jelenleg mintegy kétezer új csatlakozási igénnyel foglalkoznak, tehát a kérelmezők esetében türelemre van szükség.
Önellátóbb városok
A vízdíjakkal kapcsolatban elmondta, 2013-ban nem fog drágulni sem a víz, sem a szennyvízelvezetés tarifája, illetve elmagyarázta, hogy szerződés köti a szolgáltatót arra, hogy tarifáit csak indokolt esetekben emelheti, s ezt az érintett önkormányzatoknak is el kell fogadniuk.
A 2015-ben záruló projekt egyik ágán sincs késlekedés, jelentette ki Cristian Zaha, a víz- és csatornahálózat-bővítési, -fejlesztési és -korszerűsítési projektért felelős osztály menedzsere. Minden az előre megszabott menetrend szerint zajlik — közölte Zaha —, a 2015 júlusi projektzárás a jelenlegi ütem szerint tartható. A vízhálózat-fejlesztés befejeztével minden Szatmár megyei város saját víznyerő hellyel és saját víztisztító állomással rendelkezik majd.
Új számlázás kell
Stegerean újabb — és mind a szolgáltató, mind a fogyasztó számára előnyösebb — leolvasási-számlázási rendszert szeretne gyakorlatba ültetni, hiszen a vízóra-leolvasás és a számlázás között eltelő kilencven nap nem kedvező a szolgáltató és a fogyasztó viszonyának alakulására. Szeretnének otthonról intézhető online fizetési rendszert bevezetni, illetve „önszemű” leolvasással egyszerűsíteni a jelenlegi rendszert.
Az Apaserv-projekt számokban
1 új víztározó tartály
3 felújított víztározó tartály
4 új ivóvíztisztító állomás
8 újrafúrt víznyerő furat
14 érintett település
19 új víznyerő furat
27 km felújított vízvezeték
80 km épített vízvezeték
186 ezer érintett szatmári lakos
433 millió lej összérték
Princz Csaba