A modern kor lehetőségeit kihasználva építi karrierjét Bogáti-Bokor Ákos nagykárolyi gitártanár. Eltöltött 18 évet Kolozsváron, és úgy döntött, hátat fordít a nyüzsgésnek, és Nagykárolyban alapít családot. Eltelt egy év, és azt mondta, jól döntött.

Tizennyolc év után tért vissza szülővárosába, Nagykárolyba Bogáti-Bokor Ákos gitártanár, zenész, dalszerző. Ákos művészcsalád leszármazottja, s ez a tény meghatározta gyermekkorát éppúgy, mint fiatalkorának eddig eltelt időszakát.

Kolozsváron majdnem két évtizedet töltött, de megelégelve a hatalmas nyüzsgést, tömeget, az egymásra nem figyelést úgy döntött, feleségével együtt hazatér Nagykárolyba, hogy itt kezdjék meg családi életüket. A hazatérés tavaly ősszel történt, s az eltelt hónapok alapján úgy tűnik, Ákosék jó döntést hoztak: gőzerővel dolgozik a Nagykárolyi Művelődési Központ gitároktatójaként, ősszel megjelenik a soron következő Yesterdays-lemez, valamint nemrég a régió egyik legelismertebb utcazene-fesztiváljának nyerteseiként lettek ismertek Veszprémben és megyeszerte a viszonylag újnak mondható Funk You formációval.

— Miért döntöttetek úgy, Kolozsvár helyett Nagykárolyt választjátok?

— Nagykárolyba való visszatérésem abból az indíttatásból történt, hogy úgy éreztem, Kolozsváron egyre fokozódik a helyzet: egyre több autó, egyre több ember, egyre több szemét és kosz van. Az ember pedig az idő előrehaladtával úgy gondolja, hogy fontosabb a nyugalom, a biztonság, a család, mint a rohanás és a nagyvárosi lét. Úgy érzem, abban a korban vagyok, hogy ideje lenyugodnom, véget vetnem a bulis időszaknak. Nem tagadom, az is ösztönzött, hogy láttam, akut zenetanárhiány van Nagykárolyban. Sajnos igen sokan eltávoztak a kulturális életből az utóbbi időben, többen nyugdíjba mentek az elismert zenetanárok közül. Akik pedig dolgoznak, azoknak rendkívül sok dolguk van, mivel szerencsére sokan szeretnének zenélni tanulni. Ebből az indíttatásból még Kolozsváron gyorsan beiratkoztam egy második egyetemre, a zenepedagógia szakra, hogy legyen egy plusz ütőkártyám, s ne csak a filozófiadiplomámmal próbálkozzam Nagykárolyban. Az elmúlt három év emiatt borzasztóan nehéz volt, hiszen egyetem mellett dolgoztam, rádióztam, zenéltem, próbáltam a családi életemre is fókuszálni. Így még jobban sikerült rosszban lennem — ha fogalmazhatok így — Kolozsvárral, hiszen hajnalban elmentem, este beestem az otthonomba. Ekkor döntöttük el a párommal véglegesen, hogy Nagykárolyba jövünk. Vérbeli lokálpatriótának tartom magamat, s büszkén ki is mondom: Nagykároly egy szerethető város. Átjöttem, jelentkeztem, versenyvizsgáztam, és a Nagykárolyi Kulturális Központban egy olyan helyre kerültem, amely önmagában is megtisztelő: Deák Endre helyét kaptam meg, s mivel az életemet már gyermekkoromtól végigkísérte Endre bácsi, úgy érzem, ettől nemesebb feladat nem is juthatott volna nekem. Endre bácsi egy a példaképeim közül, s a régizene, a reneszánsz zene, aminek ő remek képviselője volt, már édesanyám pocakjában is eljutott hozzám. Ő ismertetett meg később a The Beatles és a Led Zeppelin első akkordjaival is, így még kedvesebb számomra az ő helyén dolgozni. Az első egyetemem magiszteri éveiben kezdtem el még Kolozsváron gitárt oktatni, először magántanárként, majd később a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Hittudományi Karának Zenepedagógia szakán is tanítottam gitárt. Ez nekem egy testhezálló feladat, mert ezt szeretem a legjobban. Itt, Nagykárolyban megadatott nekem az az öröm, hogy a kultúrház gitároktatójaként azzal foglalkozhatom, amit a legjobban szeretek: gyerekeket taníthatok. Nagyon jó viszonyban vagyunk a tanítványaimmal, akik nagyon érdeklődők, nyitottak, szívják magukba a tudást. Érződik, hogy Endre bácsi halála óta gitártanár-vákuum volt Nagykárolyban, és most sokan akarnak gitárt tanulni. Csak az idő szab határt ennek a törekvésnek. Úgy érzem, a legjobbkor sikerült visszatérnem ide, a csillagok állása is ideális volt, s azt kell mondanom, hogy ennél jobb közegbe nem is kerülhettem volna. A kultúrházas csapat egy fiatal, dinamikus, kedves társaság, nincs ránk nyomás helyezve, hagyják, hogy végezzük a dolgunkat, s így az eredmények is sokkal jobbak.

— Zeneszerzőként is ismert és elismert vagy. Mennyire inspiráló hely Nagykároly?

— A gitároktatói szenvedélyen túl zeneszerzőként is sikerül kamatoztatnom a nagykárolyi hazatérés pozitív hatásait. Valljuk be, hogy Nagykároly mindig is egy kulturális közeg volt, olyan, amelyre a környékbeli nagyvárosok is irigykedve tekintettek. Nemcsak azért, mert itthon egy kisvárosi, nyugodt élet van, hanem azért is, mert a kulturális életet tekintve igencsak nagy a pörgés. Nézzük csak az elmúlt időszakot: éjjel-nappal szinte tele volt a színház, nemcsak előadásokkal, hanem nézőkkel is, tehát igény is van rá. Egy másik nagykárolyi jellegzetesség, hogy itt mindig nagyon sok jó zenész volt, kezdve a metálzenészektől, a dzsesszen át a popig, mindenből a legjobb volt, akár a mai napig. Megvoltak a műfajoknak az igényes, jó zenei szakemberei, akiktől lehetett tanulni, tippeket, trükköket elsajátítani. Mindig megvolt ez a közeg, hiszen gyermekkoromban volt zeneovi Visnyai Ági nénivel, kórusunk Fazakas Kiss Erikával, majd folytatódott mindez a kultúrházas zenei tevékenységekkel. Mindez nagyban hozzájárult, hogy a nagykárolyiakban megerősödjön az érzés, hogy a zenetanulás sokat tesz hozzá az életünk minőségéhez, hiszen az életünk jobb, ha zene közelében telik, és még jobb, ha az ember művelheti is a zenét. Mikor az ismerőseim meghallották, hogy hazatérek, sokan azt mondták, hogy sokat fogok unatkozni Nagykárolyban. Ehhez képest egy perc nyugalmam nincs, lemezt vettem fel, nemzetközi fesztiválokon veszek részt, rengeteg tanítványom van. Semmi időm nincs pihenni, de ez így van jól, mert nem győzöm hangsúlyozni: azt csinálom, amit szeretek. Fantasztikus azt érezni, hogy a stressz viszont eltűnt az életemből, hiszen csak jó dolgok jönnek. Nem a stressztől kell félnem egy-egy feladat előtt, hanem azon kell törnöm a fejem, hogyan szorítsak bele még egy kis jót a mindennapokba. Az aktivitás, az alkotásra való hajlam egy eredendő igény. Ez a legfontosabb a kisvárosi életben, hogy lehetőség van az alkotásra, hiszen befejeztem a Yesterdays-lemezt, ami ősszel jelenik majd meg. Egy másik projekttel elindultunk utcazenélni, s a szatmárnémeti díjon kívül Veszprémben egy nemzetközi presztízsű fesztivált sikerült megnyernünk. Azt tudom mondani, hogy ha az ember nem feltétlenül tervez előre, hanem csak teszi azt, amit szeretettel és szívvel végez, akkor az eredmények is igazolják egy idő után. Ez egy jó érzés, ez egy elégtétel, mint például a Funk You veszprémi sikere, amikor egy szakmai zsűri azt mondja, hogy igen, most egy évig ti vagytok a legjobbak, és akkor most ez a cím a mienk. Ami egy nagy dolog.

Elemi kényszer az alkotás

— Elkészült a soron következő albuma a másik együttesednek, a Yesterdaysnek. A zenekar, amely határainkon belül csak kevesekhez jut el, Japánban például elképesztően sikeres. Mi lehet ennek az oka?

— Azt kell mondanom, hogy Japánban van felvevő piaca a Yesterdaysnek. Az a baj, hogy ez a fajta zene teljesen kompromisszummentes, amit kompozíciós rockzeneként határoznék meg. Gyakorlatilag bármit lehet, s azt játszunk, amit akarunk, ami igazán közel áll hozzánk, ez egy olyan műfaj, amiben elképesztően semmi határ nincs. Nagykárolyban ennek komoly múltja van, gondolok itt a Psycho Symphonyra, akik aztán minden formát ledöntenek, csak ők a keményebb zenei oldal felől közelítik ezt meg, míg mi a hetvenes évek finomabb oldaláról jövünk, a Pink Floyd és a Genesis felől. A Psycho sokkal modernebb, sokkal technikásabb részről közelít, de lényegében nagyon rokon. Tulajdonképpen az sem véletlen, hogy ők is Nagykárolyból jönnek. Ez a műfaj viszont amellett, hogy teret enged a zenei kibontakozásnak, nem nyújt lehetőséget arra, hogy az ember megéljen belőle. Ha a Yesterdaysből szeretnék megélni, akkor komoly csalódások fognak érni, mert az emberek a minimális zenei tartalommal bíró zenéket akarják hallgatni. Ha én ennek ellenére erőltetném, akkor folyamatosan csalódottságot éreznék, s olyan lennék, mint a meg nem értett költők. Szerintem az ember keressen egy olyan munkát magának, amit szeret csinálni. Nekem ez a gitártanárkodás a legjobb közeg, mert az egész a szereteten, a pedagógián, a gitározáson alapul, s közben én is gyakorlok, és tudom, hogyan haladunk azon az úton, ahova szeretnék eljutni a gyerekekkel. Persze az alkotás is fontos, közben az is zajlik. Hiszen egy szobrászművész sem csak akkor készít szobrot, ha kérik, hanem megtölti a barátok kertjét az alkotásaival, amíg egyszer csak jön egy igazi felkérés. Pont így van a zenésszel is: elemi kényszer alkotni, és kötelessége is egy művésznek meghatároznia önmagát minden évben. Én most folyamatosan alkotok, összegyűlt egy lemeznyi anyag, ami ha csak tíz emberhez jut is el, akkor is meg kell jelentetni. Mert így el tudom mondani szeptember végén, hogy tessék, ez a harmadik Yesterdays-lemez, én ezt tudtam akkor, mert ez volt tőlem a csúcs. Ezt vagy elismerik, vagy nem. Akiket érdekel, azokhoz úgyis eljut, és szeretni fogják, akiket nem, nem. Alkotni muszáj, mert ha nem, az egy alkotó számára maga a halál. Ezt ma már az internet világában bárhol megteheted, akár falun, akár városban vagy tanyán élsz. Öt évvel ezelőtt a szólólemezemet úgy raktam össze, hogy kerestem az interneten egy hangot, ami úgy szól, mint Paul McCartney. Írtam egy brazil énekesnek, aki szívesen fel is énekelte, ugyanígy egy olasz basszusgitárosnak. Így összeszedtem egy tizenvalahány fős csapatot, akiknek a többségével valószínűleg soha nem fogok találkozni, de mégis egy remek együttműködés jött létre. Én is zenéltem az ő lemezeiken cserében, s kialakult egy nagyszerű baráti együttműködés. Az interneten bármit meg lehet tenni, s éppen ezért egy kisvárosban is lehetséges minden. Nincs az, hogy kisvárosi költőként vagy szobrászként nincs lehetőségem. Dehogynem. Használd ki az internetet! Nyomasd magad minden létező platformon, készíts honlapot, küldözgess anyagot véleményezésre vagy kritikára! Vegyél részt válogatáslemezeken, zenélj másoknak, vágj bele színházi zene írásába! Annyi mindent lehet csinálni, hogy ha valaki így sem boldogul, az nem egyéb puszta kifogásnál. Nem szabad a kifogásokat keresni. Nemrég láttam egy interjút egy amerikai hangmérnökkel. Ő mondta azt, hogy elege van a kifogásokból. Nem otthon kell ülni és nyafogni, hanem elő kell venni a hangszert, a papírt, és el kell kezdeni dolgozni és gyakorolni. Zenét nem a fiókunknak írunk, meg nem demózgatunk: ki kell adni. Fel kell tölteni a zenét, és csinálni kell. Minél többet töltünk fel, annál nagyobb az esély, hogy az ember bekerül a körforgásba. Nem mondom, hogy ebből meg lehet élni, de az emberek már tudnak rólunk. Japánban például az egyik cég annyira kedveli a dalainkat, hogy kizárólagos szerződést kötött velünk a terjesztéshez. És érdekes módon ott felfedezték a zenénkben a magyar népdalmotívumot. A magyar kritikákban nem vették észre, Japánban észrevették. Ott jobban alkalmazzák valószínűleg a Kodály-módszert, meg talán több zenei nevelést is kapnak. Ezek alapján mondom azt, hogy a Yesterdaysnek mindig is lesz keletje. Nem feltétlenül financiális értelemben, de mindig meg fogja találni a közönségét.

— Hogy kapcsolódik össze a Funk You és a Yesterdays?

— A financiális kérdéskörnél jött be a Funk You az életembe, hiszen a Yesterdays-lemezhez meg kellett keresni a kiadáshoz szükséges pénzt. Azt mondtuk, hogy kipróbáljuk magunkat a szatmári fesztiválon, mert ott az 1000 eurós fődíj nagyon csábítóan hangzott. Úgy gondoltuk, abból már lehetne lemezt kiadni, hozzájárulna a gyártási költségekhez. Nem kaptuk ugye meg a fődíjat, de kaptunk egy különdíjat a Veszprémi Utcazene Fesztiválra. Gondoltuk, ha nem is érünk el nagy sikert, legalább megmutatjuk magunkat. Trió helyett duóban indultunk, mert a harmadik tagunk nagyon elfoglalt volt, így Stephanie Semeniuckal felkerekedtünk, és szerencsét próbáltunk. Nekünk az a szerencsénk, hogy Stephanie egy nagyon tehetséges, önbizalommal teli, igazi frontember típusú énekesnő, aki nagyon el tudja magát adni. Öröm ilyen énekessel együtt dolgozni. Ő egy született, ösztönös tehetség, én eddig inkább a húzóágazatot képviseltem a zenekaraimban. Jól hatunk egymásra, s erre az emberek is felfigyeltek. Nagy energiák mozogtak, már az utcán is megállítottak minket. Talán fel sem fogtuk, mekkora lehetőséget kaptunk a veszprémi fesztiválon. Remélhetőleg ki fogjuk tudni használni a lehetőségeket, amiket ez a sikeres szereplés hozott nekünk. Úgy gondolom, az egyszerűségünkben és az energiánkban rejlett a sikerünk titka. A zsűriben például a világ legnagyobb utcazene-fesztiváljának, az olaszországi ferrarainak a szervezője is ott ült, akinek nagyon bejött, amit mi csináltunk. Mindent el fogunk követni azért, hogy jövőre kijussunk az olasz rendezvényre, és ott is megméressük magunkat, de addig szerencsére sok felkérésünk van. Minket most visznek, mutogatnak, meg vannak felkéréseink. Most butaság lenne abbahagyni a Funk You-t azért, mert jön a Yesterdays-album. Így a Funk You-val felkerekedünk, s ha meglesz a Yesterdays-koncertrepertoár, akkor külföldi magyar házakban szeretnénk fellépni, hiszen népdalfeldolgozású hangzása van. Ha eljutunk a helyszínre, akkor a Yesterdays mellett utcazenélni is fogunk. Viszont ezek ősztől beinduló tervek. Októberig csak Szatmárnémetiben a sörfesztiválon, illetve Nagykárolyban az AugustFesten lépünk fel. Azt követően szeretnék itthon lenni, hiszen augusztus végén születik a kislányom, s az egy újabb, olyan sok örömöt tartogató feladat, amelyből maximálisan ki szeretném venni a részem. Jó dolgok jönnek, és ha az ember a pozitív dolgokra összpontosít, akkor nem tud unatkozni. Nagykárolyban sem, hiszen ez egy élhető hely, ahova jó visszatérni, ahol jó családot alapítani, és ahol jó élni.

 Tőtős Tímea