Sport

Nem sikerült az éremszerzés Budapesten

2014.11.25 - 09:30

Nem járt szerencsével a Nagykárolyi Karate Do B.F.K.S. SE küldöttsége az elmúlt hétvégi Hungarian Tatami Karate Cup budapesti verseny tizenkilencedik kiírásán, ugyanis Bartincki Attila lesérült az elődöntőben, így feladni kényszerült a versenyt, míg Knecht Patrik és Medvei Edvin a bronzmérkőzéseket vesztették el, így nem állhattak dobogóra.

A budapesti megmérettetésre egyébként Szlovákiából, Horvátországból, Romániából, Bosznia–Hercegovinából, Ukrajnából, Oroszországból, Svájcból, Belgiumból, Angliából érkeztek még sportoló, és a magyarországiakkal együtt egy nagyon népes, mintegy 640 fős mezőnyt alkottak. Dr. Fazekas György Zoltán klubelnök lapunknak elmondta, a nagykárolyi küldöttséget Bartincki Lajos alelnök, illetve Gheorghe Dărăban edző és Engber Ingrid karateoktató vezették.

A klubelnök ugyanakkor emlékeztetett, hogy minden hétfőn, szerdán és csütörtökön 18 órától, a nagykárolyi Ignişului utcában levő 3-as Számú Általános Iskola tornatermében rendezik a karate shotokan edzéseket. Ezekre a tanfolyamokra továbbra is várják a jelentkezőket.