Szatmárnémeti

Nem regisztráltak új fertőzöttet a megyében

2021.06.10 - 19:25

A megye egészségügyi intézményei közül továbbra is csak kettőben ápolnak koronavírus-fertőzötteket: 5 pácienst a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházban, 2 pácienst pedig a Nagykárolyi Városi Kórház intenzív terápiás osztályán. A gyógyultak száma változatlanul 12 587, és az elhunytaké is 365 maradt, hiszen az elmúlt napon sem veszítette senki életét a fertőzés szövődményeinek következtében. Házi vagy intézményes karanténban az előző naphoz viszonyítva szintén jelentősen kevesebben, 450-en vannak (sárga és vörös zónás országokból hazaérkezettek), míg házi elszigeteltségben (kórházi kezelésre nem szoruló, teljesen tünetmentes vagy enyhe tüneteket produkáló, de igazoltan koronavírus-fertőzött személyek és családtagjaik) kétszer többen, 18-an. Az elmúlt 24 órában megyeszerte 581-en kapták meg a koronavírus elleni védőoltást, s ezzel az oltáskampány keretében a közegészségügyi igazgatóság számításai szerint már 79 864 személyt immunizáltak, helyi reakciós mellékhatások pedig továbbra is csak 14 esetben fordultak elő. Az elvégzett tesztek száma 103 556, vagyis az előző adatközlés óta 249 mintát elemeztek. Az elmúlt 24 órában is volt forgalom a Szatmár megyei határátkelőknél: 2199 utazó lépett az ország és a megye területére, s közülük 47 személynek kellett karanténba vonulnia.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.
Szatmárnémeti

Szatmári áldozata is van az influenzának

Szatmári áldozatot is követelt az influenza-szezon: a megyei közegészségügyi igazgatóság közlése szerint, az elmúlt héten egy, a 15–49 év közötti korcsoportba tartozó szatmári belehalt a vírusfertőzés okozta szövődményekbe.