Szatmárnémeti

Nem örülnek a tisztviselőtelepiek a belső körgyűrűnek

2013.10.15 - 10:35

Új elképzelés van kialakulóban a szatmárnémeti tisztviselőtelepet érintő belső körgyűrű építése ügyében. Jövő év elejére várhatóan több telek esetében feloldják az az építkezési tilalmat.

 

A szatmárnémeti általános városrendezési tervben (PUG) szerepel az a belső körgyűrű, amely összekötőút lenne a Károlyi út és az Unirii utca között, amennyiben a harmadik híd megépül, hogy az a város belső forgalmát könnyítse. Az eredetileg négysávosnak tervezett út nyomvonalán több évtizede nagyon sok magánterületen építkezési tilalom van érvényben. Nits János szatmárnémeti tanácsos, a város urbanisztikai bizottságának elnöke lapunk megkeresésére elmondta, a készülőfélben lévő PUG „Közlekedési előtanulmánya” szerint az eredetileg négysávosra tervezett belső körgyűrűt le lehet csökkenteni kétsávosra. Az új elképzelés a több évtizeddel ezelőtt készült régi PUG-ban foglalt tervet is átrendezi oly módon, hogy felhasználja a létező utcák nyomvonalát, minimálisra csökkentve a kisajátítandó magánterületek nagyságát. Ez nemcsak az ott lakók fent említett gondját orvosolja — legalábbis részben —, hanem a város majdani, kisajátítási költségeit is tetemesen csökkenti, tette hozzá Nits.

Ez az újfajta városrendezési elképzelés van közvitára bocsátva, amely vitához október 18-ig bármelyik szatmárnémeti lakos hozzászólhat, erről véleményt mondhat, de ha akarja, javaslatait írásban is leteheti a polgármesteri hivatal földszinti, 11-es számú termében vagy a www.satu-mare.ro honlapon megadott címekre.

 

Februárban elfogadva a PUZ

 

Szerkesztőségünk információi szerint a tisztviselőtelep lakói felháborodtak amiatt, hogy a forgalom megzavarja nyugalmukat, és aláírásgyűjtésbe kezdtek. Persze elhamarkodott lenne azt gondolni, hogy belátható időn belül bármilyen útépítési munkálat megkezdődne az érintett városrészen.

Nits János szerint decemberre készen lehet az általános városrendezési terv, 2014 februárjára pedig a tisztviselőtelepiekre érvényes övezeti terv is elfogadásra kerülhet a tanácsban.

A belső körgyűrű egyébként nem teherforgalom számára épül, hanem a környék személygépjármű-forgalmát szándékszik optimizálni, illetve összekötőút lenne a Károlyi út és az Unirii között, amennyiben a harmadik híd megépül. A tervek szerint a Szamos jobb partján lévő Diana és a bal parton lévő Ştefan Şteţiu utcák közé épülne a szóban forgó híd, ehhez biztosítana csatlakozást az Unirii felől érkezőknek a közvita tárgyát képező belső körgyűrű.

 

Princz Csaba