Szatmárnémeti

Nem nyúlnak a „mankós ház”-hoz

2013.08.30 - 10:52

Nem mernek hozzányúlni a szatmárnémeti Rândunelelor utca 1. szám alatti, évek óta farudakkal megtámasztott házhoz a polgármesteri hivatal szakemberei. Olyan állapotban van az omlófélben lévő épület, hogy annak ellenére sem mernek a külső falakat támasztó farudakhoz hozzányúlni, hogy azoknak alsó része már teljesen elkorhadt, magukat is alig tartják, nemhogy a házat. A közlekedési bizottság hozott kényszerű döntést, amivel legalább a járókelők testi épségét megóvhatják, tudatta szerkesztőségünkkel Maskulik Csaba. Az épületet derékig érő, piros-fehér mobil vaskerítéssel kerítették el még jobban, hogy tényleg ne lehessen az épület mellett járni, hanem a gyalogosok így kénytelenek a túloldali járdán közlekedni. A városközpont felől érkezőknek a volt Popular mozi előtti zebrán kell majd a páratlan oldalra átmenniük, a régi kórház felől jövő gyalogosok számára pedig egy zebrát festenek majd fel, amelyiken át pár méterrel a romos ház előtt juthatnak el a Zárda felőli oldalára az utcának. Ezzel egy időben óránként harminc kilométeres sebességhatár betartására kötelező tábla figyelmezteti az autósokat mindkét irányból, az úttesten áthaladó fokozott gyalogosforgalom védelme érdekében.