Vidék

Nem növekedett az adócsalás

2013.10.16 - 09:37

Jogi személyek esetében 34, míg engedéllyel rendelkező magánszemélyek esetén mindössze egy bűnügyi feljelentés történt az idei év első kilenc hónapjában, nyilatkozta Mircea Ardelean.

Ahhoz, hogy év végéig zavartalanul folyósítani tudják a tanügyi alkalmazottak és a személyi gondozók bérét, a megyében 31,4 millió lejre van még szükség, tájékoztatott Mircea Ardelean, a Szatmár Megyei Adó- és Pénzügyi Ügyosztály (AJFPSM) vezetője.

A Szatmár Megyei Adó- és Pénzügyi Ügyosztály az év első 9 hónapjában a pénzügyminisztérium által meghatározott bevételt 2,21 százalékkal szárnyalta túl, így országos viszonylatban az első 10 helyezett között van, mondta október 15-én sajtótájékoztató keretében Mircea Ardelean. Az igazgató elmondta, idén 709,23 millió lejes bevételre tett szert az AJFPSM, míg tavaly ugyanebben az időszakban 643,93 millió lej volt az adóhatóság bevétele. „A 14 millió eurós bevételnövekedés is jelzi, hogy dolgozunk. Az elmúlt 9 hónapban sikerült az adóhátralék összértékének csökkentését is elérni, amely 155,24 millió lejről 115,5 millió lejre csökkent a tavalyi év hasonló időszakához képest. Amint arra számítani lehetett, a tanügyi alkalmazottak és a személyi gondozók bérének biztosítása érdekében pozitív irányú költségvetés-kiegészítésre van szükség októberben. Ahhoz, hogy év végéig zavartalanul folyósítani tudjuk a béreket, illetve a szociális juttatást, 31,4 millió lejre van még szükségünk: 21,6 millió lejre a tanügyi alkalmazottak fizetéséhez, 9,8 millió lejre a személyi gondozók béréhez” — tájékoztatott Ardelean, aki azt is elmondta, hogy az Országos Adó- és Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) honlapján közzéteszik a területi-közigazgatási egységek tartozásait.

Mircea Ardelean a keddi sajtótájékoztató keretében elmondta, hogy az idei év első 9 hónapjában az adóköteles személyek által bevallott adó értéke 849 millió lejre növekedett, az elmúlt év hasonló időszakában ez 811 millió lej volt. „Az adatok alapján 2 százalékos gazdasági növekedésről beszélhetünk, de nagyon fontos, hogy a bevallott értékeket be is tudjuk hajtani. Idén is az elsődleges célkitűzésünk, hogy növeljük a bevételt, és csökkentsük az adóhátralék összegét. Örömömre szolgál, hogy munkatársaim hatékony munkájának köszönhetően Szatmár megye azon 10-15 megye között található, amelyik túlteljesíti a pénzügyminisztérium által meghatározott bevételt” — nyilatkozta Ardelean, aki azt is elmondta, hogy sikerült az adócsalás jelenségét szinten tartani az elmúlt évhez viszonyítva. „Idén 966 ellenőrzést végeztek kollégáim a jogi személyeknél, s így sikerült 50,3 millió lejes pluszbevételre szert tenni. Az engedéllyel rendelkező magánszemélyek esetében 379 ellenőrzés történt, és 2,45 millió lejnyi pluszbevételre tettek szert. A jogi személyek esetében 34 bűnügyi feljelentés történt, míg a magánszemélyek esetében mindössze egy. Az ellenőrzést a jogi személyek esetén 48, míg a magánszemélyek esetén 11 adóellenőr végzi” — mutatott rá az igazgató. Az AJFPSM sajtószóvivőjének, Dana Godjának a tájékoztatásából kiderül, idén 2393 gépjárműbejegyzési illeték visszafizetését igénylő kérvényt iktattak munkatársaik, melyek közül minden igénylést megoldottak. Ugyanakkor az is kiderült, hogy ebben az évben 9,44 millió lej értékben fizettek vissza gépjárműbejegyzési illetéket, azonban az illetékből befolyt jövedelme az AJFPSM-nek mindössze 6,26 millió lej volt. A 3,18 millió lejes különbözetet a Környezetvédelmi Minisztérium szubvencionálta.

Tartozó önkormányzatok

Azt követően, hogy a területi-közigazgatási egységek jelentős tartozást halmoztak fel, az Országos Adó- és Pénzügyi Igazgatóság (ANAF) döntése értelmében közszemlére teszik az ANAF honlapján a területi-közigazgatási egységek tartozásait — 90 napot meghaladó ki nem fizetett számla esetében. A Szatmár megyében levő 66 területi-közigazgatási egység közül 22-nek összesen 9,388 millió lejes össztartozása volt, tájékoztatott Ardelean, aki ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezen tartozásokból 7,369 millió lejre vállaltak törvényes fedezetet az önkormányzatok, azaz költségvetéseikben irányoztak elő a tartozások fedezésére pénzösszeget. „Szeretném felhívni a területi-közigazgatási egységek vezetőinek figyelmét arra, hogy tartozásaikra minden esetben különítsenek el pénzalapot a költségvetés megalkotásakor” — fogalmazott az igazgató.