Vidék

„Nem néztek azok senkit, csak ütöttek”

„Hiába zártam be, beverték a kaput, úgy jöttek be az udvarra, és ütöttek, a gyerekkel az ölemben” — meséli az egyik nő / Fotó: A szerző felvétele
2021.04.08 - 17:30

Szerda délelőttre már némiképp lecsillapodtak a kedélyek a petei romatelepen, nyugalomról azonban szó sincs, hiszen egyrészt a családok aggódnak a három, előzetes letartóztatásban lévő férjért-apáért, másrészt bántja őket a túlzott rendőri brutalitás, amelynek nyomai jól láthatók a hátakon, arcokon, karokon.
Mint arról korábban az ügyészségi közlemény nyomán már beszámoltunk, húsvétvasárnap este a romatelepen komoly összetűzés alakult ki a rendfenntartók (rendőrök, csendőrök, kommandósok) és a lakosok között, amelynek során többen agresszívan kezdtek viselkedni, kövekkel és botokkal dobálták meg a hatóság embereit, és fenyegették őket egy láncfűrésszel, a rendőrök gumilövedékes figyelmeztető lövéseket voltak kénytelenek leadni, s megpróbálták megbilincselni a legfőbb hangadókat — az egyik kommandóst ekkor érte támadás, közvetlen közelről ütötték meg egy kővel, aminek következtében bal fülének egy része leszakadt, s műtéti beavatkozásra volt szüksége, három rendőr pedig középsúlyos zúzódásokat és sérüléseket szenvedett ökölcsapások és kődobások miatt.

Az érem másik oldala

Godzsa Zsolt, a megyei Roma Párt ifjúsági szervezetének elnöke és a megyei tanács romaügyi referense az eseményeket követően ment ki Petére, hogy meghallgassa „a másik felet is” — és a hallottak, látottak nyomán más kép rajzolódik ki az eseményekről, mint ahogy a hivatalos hatósági közlemény vázolja, illetve mint ahogy a sajtóban, online médiában megjelent, a híradások legtöbbje ugyanis úgy állította be a petei roma közösséget, mintha valamennyien agresszív rendőrbántalmazók lennének, a brutálisan agresszív hatósági túlkapásokról viszont egy szó sem esik. „A Szatmár megyei roma közösségekre nem jellemzők az ilyen esetek, sőt, ilyen nagyságrendű incidens soha nem is történt még — igaz, tavaly Szilágypérban volt egy komolyabb nézeteltérés, de probléma nélkül megoldódott” — mondja, miközben a romatelep felé tartunk, elmesélve, honnan is kezdődött az egész: két gyermek összekapott, egyikőjük anyukája a pártatlanság jegyében mindkettőt felpofozta, a másik anyuka pedig — igencsak meglepő módon — a 112-es egységes segélyhívón jelentette a dolgot, rendőri segítséget kérve.

Ki is érkezett a helyszínre a daróci rendőrőrs egyik dolgozója, aki „nem most került ide, ismer szinte mindenkit, és jól tudja, milyenek a cigányok: ha megjelenik egy idegen, főleg hatósági személy, mindenki kicsődül, az összes gyermek, mert látni-hallani akarja, mi történik. Persze, hogy körbevették, mindenki hangosan és egyszerre beszélt — de őt se nem fenyegették, se nem támadták. Én sem, a többiek sem értik, miért érezte annyira fenyegetve magát, hogy erősítést és a kommandósok segítségét kérte” — mondja Godzsa. A történetet innen már a közösség tagjai folytatják, akik megérkeztünkkor bennünket is népes körgyűrűbe fognak. „Kijöttek a kommandósok, azok már nem kérdeztek semmit, nem néztek senkit, csak ütöttek, kit ahol értek. Könnygázzal fújtak le mindenkit, a gyerekeket is, egy idősebb férfi a lányánál volt vendégségben, azt is megütötték, lefújták, pedig ölében volt a pár hónapos unokája — nem is sprayflakont használtak, hanem nagy palackokból fújták” — mesélik. S az indulatok akkor szabadultak el igazán, amikor a hatóság emberei megütöttek egy nőt, aki kétéves kislányát tartotta az ölében, a férje ekkor ugrott a segítségére (ő az egyik előzetes letartóztatásban lévő férfi), gumibottal verték fejbe, több ház ajtaját is berúgták, könnygázt fújva a bent lévőkre, egy fiatal fiút orvosi ellátás közben bántalmaztak, a gumilövedékes figyelmeztető lövések közül pedig több is egy másik (szintén előzetesbe került) férfi testén csattant: „Tessék nézni, ni, hogy ki van lyuggatva a felsője” — mutatja felesége a ruhadarabot. A közösség egyöntetű állítása szerint a bevetési egységeket gyermekek hajigálták meg kövekkel, mikor látták, hogy brutálisan bántalmazzák a szüleiket, s gyerekkéz dobta azt a követ is, ami a kommandós fülsérülését okozta.

hirek/2021/aprilis/08/pete-2.jpg
Sokak hátát, karját, lábát tarkítják gumibot okozta véraláfutások, de volt, akit a rohamsisakkal is ütöttek / Fotó: A szerző felvétele

Az igazság valahol félúton van

„Ha lennének használható hang- vagy videofelvételek, akkor talán kiderülne a teljes igazság — de nincsenek, mert bár készültek, hétfőn kijöttek megint a rendőrök, és felszólítottak mindenkit, hogy mutassák meg a felvételeket. Sokan nem vallották be, hogy filmeztek, de félelmükben gyorsan letörölték. Pedig így talán (akár részben is) igazolódna, hogy a romák részéről egyfajta önvédelem is volt. De hát ezt most már nem lehet bizonyítani, a rendőrök szava áll szemben a romákéval. S ha önvédelmet is alkalmaztak a rendőrök, akkor sem állt jogukban mindenkit összeverni. Miért kellett nőket, kamaszlányokat, gyerekeket bántani? Mennyire érezték magukat fenyegetve öt-hat éves gyerekektől?” — firtatja Godzsa Zsolt, hozzátéve azt is: „Az eseményeket sajnos már nem tudjuk meg nem történtté tenni, de megoldásokat keresünk arra, hogy ilyen soha többé ne forduljon elő.”

Szabó Kinga Mária

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Itt a válasz, hogy miért nem lehet parkolni a petei vámban

A gördülékenység a kulcsszó.
Szatmár megye

Nem engedik parkolni az ingázókat Peténél

Mi változott, hogy ami eddig szabad volt, hirtelen tiltott lett?
Szatmárnémeti

Házkutatást tartanak a szatmárnémeti közlekedésrendészeten

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vizsgálódik hét Máramaros és Szatmár megyei helyszínen.