A kormány nem mond le az igazságügyi törvényeket módosító, 2019/7-es sürgősségi rendeletről, de rugalmasságról tesz tanúbizonyságot, és bizonyos előírásokon módosítani fog, amennyiben megfelelő érvekkel támasztják alá ennek szükségességét - nyilatkozta hétfőn Viorica Dăncilă miniszterelnök.
A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a jogszabályt kifogásoló szakmai szervezetek képviselői elmennek a Victoria-palotában hétfő délután tartandó találkozóra, hogy elmondják, mely előírásokkal elégedetlenek.
"Azt viszont hangsúlyozni szeretném, hogy nem mondunk le a rendeletről. (...) Mindig mondtam, hogy rugalmasak vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy a jó dolgokról is lemondunk, csak azért, mert egyesek azt akarják. Lehet, hogy bizonyos dolgok elégedetlenséget váltottak ki. Ha megfelelőképpen megindokolják, változtathatunk ezeken. A párbeszéd nagyon fontos" - fogalmazott a miniszterelnök a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának ülése után.
A kormányfő hozzátette, már pénteken szándékában állt találkozni az ügyben a bírák és ügyészek képviselőivel, de mivel külföldön tartózkodott, erre nem kerülhetett sor.
A hétfő délután 15 óra 30 percre időzített egyeztetésre a bírák és ügyészek szakmai szervezeteinek egy-egy képviselőjét, valamint a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) illetékeseit is várják a Victoria-palotába.