Sport

Nem megy edzőtáborba az Olimpia

2016.07.07 - 15:25

Mivel a klub előző vezetősége körülbelül kétmillió lejt már elköltött a klub idei 2,4 milliós költségvetéséből, ezért az le kellett fújni a másodosztályos csapat nyári edzőtáborát.

A Kisvárda Master Good elleni 2–2-es döntetlen után 3–0-ra kapott ki a Szatmárnémeti FC Olimpia a Cigánd SE együttestől, így csoportja utolsó helyén zár az alakulat az I. BASA-Kamilla Gyógyfürdő Kupa küzdelmeiben. A torna döntőjét Balmazújvárosban rendezik, a csoportmeccsek pedig különböző helyszíneken zajlanak. Mint ismeretes, a sárga-kékek hazai pályán mérkőztek a kisvárdaiakkal, az NB II újoncával, a Cigánd SÉ-vel pedig Dombrádon játszottak. A szatmári Kinczel Ervint és Roszel Róbertet is foglalkoztató magyarországi alakulat Angyal és Barcsay révén már az első félidőben két gólost előnyt szerzett, fordulás után pedig Kis állította be a 3–0-s végeredményt.

Mircea Bolba edzőt (képünkön) „kiakasztotta” a legénysége szerdai játéka. Az első félidőben ugyanis hatalmas egyéni hibák után kapott két gólt az Olimpia, habár a védelmi sort olyan rutinos játékosok alkották, mint Florin Mureșan, Onicaș, Iuhas, Muntean és Ciul. A szakvezető ezért csütörtök  késő délutánra egy gyűlést hívott össze, hogy elébe menjek és tisztázzák a problémákat. Még azt sem tartotta kizártnak, hogy ő távozzon a csapat kispadjáról még a bajnoki rajt előtt.

Amúgy a gondok tornyosulnak az Olimpiánál. Miután kiderült, hogy Dan Băbuț-Domuța korábbi klubelnök fél év alatt elköltötte a klub költségvetésének a 85 százalékát, le kellett fújni a csapat nyári edzőtáborát is. Pénteken kellett volna Nyírbátorra utazzon a legénység, de ezt is lefújták. „Szerintem már nem is lesz edzőtábor, nem fog beleférni a felkészülési programba, hiszen már csak három hetünk maradt a bajnoki rajtig” — panaszolta Bolba. Úgy tűnik ugyanis, hogy a román szövetség ragaszkodik a július 30-i idényrajtra még akkor is, ha a másodosztályba nem fog beiratkozni mind a 22 klub, amely jogosult arra.

Az Olimpia csapata a Cigánd SE elleni meccsen

Șuta – Ciul, Florin Mureșan, Onicaș, Iuhas, Muntean, Rus, Andrei Mureșan, Villand, Erdei, Faur. Játszottak még: Bura, Lukacs, Kanoloș, Toma, Opriș, Crișan, Nemeș, Csik Márk.