Bő hete érkezett Túrterebesre 24 németországi fiatal, akik új, korszerű játszóteret építenek, kizárólag természetes anyagokból a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet túrterebesi Tours-i Szent Márton Integrációs Központja mellé – nem csak a központ kedvezményezettei, hanem az egész közösség számára. Az átlagosan 18 éves, érettségi előtt álló, felhőtlenül vidám, rövid nadrágos fiatalok jókedvű csapata lehetne bárhol – mint a kor- és nemzettársaik zöme, a mallorcai tengerparton és diszkókban –, ők viszont reggeltől estig kemény fizikai munkát végezve, szinte meghökkentő természetességgel játszóteret terveztek és építenek több száz kilométerre otthonuktól. Sőt, a munkálatokhoz szükséges pénz nagy részét is ők gyűjtötték össze különféle diákmunkák vállalásával.

Ködszerűen szitál a friss fűrészpor, visítanak a csiszológépek és fúrók, gőzerővel zajlik a munka Túrterebesen, a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet Tours-i Szent Márton Integrációs Központja mellett: játszótér épül. Nincs is ebben semmi különös, csak a munkások: rövidnadrágos, bakancsos, zömében szőke fiatalok vidám csapata – nagyokat nevetve ácsolják a gerendákat, szerelik a lengőhíd deszkáit s a leányok legakább olyan ügyesen bánnak a csiszoló- és fúrógépekkel, kézi cirkulákkal, mint fiútársaik. Pontos mozdulatokkal, gyorsan dolgoznak, lazsálásnak nincs helye, hiszen péntek délutánra mindennek készen kell lennie. A diákok munkáját két, Németországból velük érkezett játszótér-mérnök és osztályfőnöknőjük, a Marosvásárhelyről elszármazott Bianca Schroeder tanárnő felügyeli–segíti. Kezeiről porolgatva a fűrészport mesél a fiatalokról és arról, hogyan is kerültek Túrterebesre és miért pont ide. „A fiatalok a Stuttgart melletti kisváros, Esslingen Waldorf-iskolájának a diákjai és most fejezték be a XII. osztályt. Itthon ez azt jelentené, hogy már érettségiztek, a németországi oktatási rendszer viszont teljesen más: a XIII. osztályban érettségiznek, ami egyben azt is jelenti, hogy abban a tanévben már nem járnak órákra, csak és kizárólag az érettségi vizsgákra készülnek fel. Iskolánk hagyománya, hogy a XII. osztály végén tábort szervez az osztályközösség, amolyan búcsúképpen, hiszen hamarosan elválnak útjaik azoktól, akikkel első osztályos koruktól nap mint nap együtt voltak. És ez tényleg egy különleges osztály, mert a diákjaim úgy döntöttek: mindenképp egy szociális projekttel összeköthető tábort akarnak szervezni.

Kérésüknek eleget téve, elkezdtem hát szociális projekteket keresni, így bukkantam a svájci Caritas szociális projektjeire, melyek közül több – a romák integrációját elősegítő – közös az itteni Caritas Szervezettel és ők javasolták a túrterebesi integrációs központot. Tavaly szeptemberben eljöttem ide, úgymond felmérni a terepet, hazatérve Németországb a pedig elmeséltem a diákjaimnak, akik nagyon lelkesek lettek és azonnal nekikezdtek a tervezésnek és persze a pénzgyűjtésnek.” – mondja Bianca. A játszótér összértéke 18 000 euró, ebből a diákok 13 000 eurót gyűjtöttek össze: színi előadással, szupermarketekben végzett diákmunkával, adománygyűjtésssel. A 24 fiatal múlt szombaton érkezett Túrterebesre, vasárnap elkészítették a játszótér terveit, eldöntödött ki és mit szeretne: pados–tavacskás pihenőrészt, hintát, csúszdát, függőhiddal összekötött „vártornyot¨, hétfőn pedig kis csoportokra tagolódva nekikezdtek – csak és szigorúan természetes anyagokból – a munkának. Leszámítva a rövid ebédszünetet reggel 8-tól este 8–9–ig dolgoznak, az integrációs központ épületében laknak, messze nem az otthon megszokott, hanem lényegesen spártaiabb körülmények között. De ez nem zavarja őket, mint ahogy az elmúlt napok rekord-melege sem.

„Első pillanattól nagyon jó ötletnek tartottuk, hogy valami olyat csináljunk ezen a nyáron, amivel valakiknek segíthetünk. És nagyon jó dolog látni azt, hogy te a saját két kezeddel alkottál valamit. Valami maradandót és hasznosat.” – magyarázza Jacob Jung, miközben elismeréssel néz végig az elkészült padokon. Igen, a Waldorf-iskola egyik specialitása, hogy az elméleti tanítás mellett a kézügyességre és a gyakorlati szakmára is megtanít. „Nekünk is jó ez a tábor – mondja Amely Gölcz, miközben a deszkákat csavarozza össze – együtt vagyunk, közösen csinálunk mindent és valahogy több időnk jut egymásra, egymással beszélgetni, mókázni, foglalkozni mint otthon, a tanév alatt.”

A németországi diákok mellett a központ kedvezményezettei is tevékenykedtek, ők egy másik projekt keretében raklapokat festettek színesre – ezekből lesz a veranda nyári bútorzata.

 Szabó Kinga Mária