Szatmárnémeti

Nem lesz kötelező a szombati tanítás

2021.01.13 - 13:41

Nagyon képlékeny az oktatás helyzetének alakulása hazánkban, ám számtalan felmerülő problémával igyekszenek foglalkozni tanügyminisztériumi szinten. Az elmúlt napokban sokat beszéltek azon gyerekek helyzetéről, akiknek különböző okok miatt nem lehet az első félév végén lezárni az átlagukat. Országszerte 65 000 tanuló van abban a helyzetben, hogy az első félévi tanulmányi eredményei lezáratlanul maradhatnak (az előző években az ilyen diákok száma 15 000 körüli volt). Ennek elsősorban technikai okai vannak, de sok esetben az órákról való hiányzás vagy az egészségügyi helyzet is akadályozza a lezárást. Szatmár megyében nem számottevő azon gyerekek száma, akiknek nem lesz lezárva az első félévi átlaguk. A minisztérium igyekszik minden támogatást megadni annak érdekében, hogy az érintett gyerekek a második félév elején pótolhassák elmaradásukat, és sikeresen zárják az első félévet. A pótlásról a diákok és a pedagógusok közösen egyeznek majd meg. Közösen döntik majd el, hogy elég heti egy-két alkalommal a tanórák után találkozniuk a felzárkóztatás érdekében, vagy szükség esetén szombatonként is tanulnak majd. Sorin  Cîmpeanu tanügyminiszter azonban kihangsúlyozta, hogy szombatonként csak minden érintett fél közös megegyezése alapján lesz felzárkóztató tanóra megtartva, erre senkit nem fognak kötelezni. A miniszter arra is kitért, hogy egy pedagógus diákonként havi 200 lejt kap pluszba az elvesztett órák pótlására, ami két és fél hónapig is tarthat, így egy-egy diák után a pedagógus akár 500 lejt is kaphat a teljes periódusra. Cîmpeanu elmondta, hogy 30 millió eurót európai uniós pénzalapból fordítanak a felzárkóztató órákra, míg 40 millió eurót a ROSE-projekt keretében.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Bölcsődei, napközis és iskolai tanévkezdés Lázáriban

Mintegy félezer gyerek számára kezdődött meg a tanításii év hétfő reggel.
Külföld

Joe Biden koronavírusos lett

Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját - közölte a Fehér Ház.
Belföld

689 koronavírusos eset az országban

58 személyt kezelnek kórházban koronavírussal, közülük nyolcat intenzív osztályon.