Nagykároly

Nem lesz iskolabezárás!

2016.12.30 - 09:00

Komoly hullámokat gerjesztett Kovács Jenő polgármesternek az a nyár folyamán tett bejelentése, mely szerint iskolák összevonását tervezik a tanfelügyelőséggel együtt. Fejlemények vannak.

Noha Kovács Jenő polgármester még ebben az évben, a decemberi tanácsülésen dűlőre szerette volna vinni a nagykárolyi oktatási intézmények adminisztrációs átszervezését célzó, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség vezetőjével, Călin Durlával összehangolt határozattervezetét, egyelőre mégsincs előrelépés az ügyben.

Közben újabb hírek keltek szárnyra Nagykárolyban: meg nem erősített források szerint a Vasile Lucaciu Általános Iskolában valóságos pánikhangulatot keltettek egyesek, akik azt híresztelték, hogy a polgármester be akarja zárni ezt a tanintézményt. Hogy áll most az iskolák átstrukturálása, valóban be akarja-e zárni a Vasile Lucaciuról elnevezett tanintézményt, illetve várható-e a 2017-es évben a nagykárolyi intézményrendszerek felépítésében változás? — többek között erről is kérdeztük Kovácsot.

„Először is tisztázzuk: semmit nem záratunk be, senkit nem teszünk munkanélkülivé. Itt nem iskolabezárásról van szó, hanem az iskolák adminisztratív struktúráján szeretnénk változtatni. Az elképzelés a minőségibb oktatás elérését célozza meg leginkább, s bár csak az igazgatói posztok számát tekintve lenne csökkentés, bizonyos költséghatékonyságot is jelentene. Jövő hét folyamán, az új év első napjaiban döntést fogunk ebben az ügyben hozni. Szeretném elmondani, hogy én akkor fogom a tanács elé terjeszteni a kérdést, ha az ügyben érintett iskolák vezetői maguk kérik ezt. Én nem fogom ezt erőltetni, ha az iskola vezetősége nem akarja. Azonban szeretném elmondani, hogy ha minden ebben a formában megy tovább, az nem fogja a gyermekek érdekét szolgálni. Őszintén szólva úgy látom, hogy a tanárok és egyes oktatási intézmények vezetői befolyásolták a szülőket és ezáltal egyfajta, egyesítés-ellenes hangulatot gerjesztettek. Én ezt nem akarom, mert úgy érzem, hogy a szülők félre vannak vezetve, s itt elsősorban a Vasile Lucaciu iskolára gondolok, bár ugyanez sajnos elmondható a Nagykárolyi Elméleti Líceumról és a 3-as számú iskoláról is. Azt előrebocsátom, hogy az ügyben jövő héten döntés születik, de részmegoldásra nem vagyok hajlandó: vagy megtörténnek az összevonások városi szinten, az eredeti elképzelés szerint, vagy nem történik semmi. Meg fogom kérdezni az iskolák vezetőit és a pedagógusokat, azonban azt már most tudom, hogy — tetszik nem tetszik — ők a saját érdekeiket nézik, nem pedig a gyermekek érdekeit. Sok esetben a szülőket is félrevezették ebben az ügyben. Ez nem egy politikai döntés, ezt szeretném mindenkiben tudatosítani. Engem szakemberek — és itt elsősorban a főtanfelügyelőre, Călin Durlára gondolok — győztek meg arról, hogy ez a jövő. Ez történik Európában, ez történik az ország nagyobb városaiban is. Nagykárolyban ismét különleges helyzet van: itt mindig annyira félünk az újítástól, hogy ha azt halljuk, hogy valaki változtatni akar, először egyből behúzzuk a féket. De azt most megjósolom, ha ezt nem lépjük meg mielőbb, 3–4 éven belül mindenki bánni fogja. Pontosan azok az iskolák, ahol a vezetők arról beszélnek, hogy a fejük felett döntünk, ott lesz a legnagyobb a baj, csak sajnos, ha én rájuk várok, akkor ott soha nem történik semmi, mert mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti és ez a legnagyobb baj” — fogalmazta meg az üggyel kapcsolatos álláspontját Kovács Jenő polgármester.

Tőtős Tímea