Nagykároly

Nem kell már sokat várni az aszfaltburkolatra

2020.02.06 - 10:34

A  Csanálos felé tartó nemzetközi rangú úton lévő vasúti átjáró modernizálásakor a munkálatokat végző cég csak tört kővel töltötte fel a megemelt sínpárt az úttesttel összekötő szakaszt, az útszakaszon rendszeresen közlekedők pedig azóta várják, hogy aszfaltborítás is kerüljön erre a szakaszra.

Július közepén adtunk hírt arról, hogy a Román Államvasutak Rt. megbízásából elkezdődött a Csanálos felé tartó nemzetközi rangú úton lévő vasúti átjáró modernizálása, melynek keretében megtörtént a vasúti sínpárok közötti rész gumírozása, de fény- és hangjelző berendezéssel és egy félsorompóval is felszerelték a forgalmas útszakaszon lévő átjárót. A környéken élők régóta várták a beruházást, és ennek megfelelően nagyon örültek is neki, de mivel a sínpárt az úttest szintjéhez képest meg kellett emelni, az úttesttel összekötő szakaszt is meg kellett emelni, hogy átkeléskor a járművek alja ne ütődjön oda. A munkálatokat végző cég csak tört kővel töltötte fel ezt a részt, az útszakaszon rendszeresen közlekedők pedig azóta várják, hogy aszfaltborítás is kerüljön arra a szakaszra. Nem is indokolatlan a lakosok elvárása, teszi hozzá Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere, akit az üggyel kapcsolatban kérdeztünk. Kovács elmondta, hogy az elmaradt munkálatokat is a vasúttársaságnak kellene elvégeznie — a vasútvonal mellett, mindkét oldalon tizenöt méternyi útszakasz biztonsági okokból a vasúttársaság tulajdonában van —, de mivel ez nem történt meg, az önkormányzat elvállalta, hogy elvégzi a szükséges aszfaltozást azon a szakaszon. Mivel a munkálatok értéke negyvenezer lej, nem kellett közbeszerzési eljárást kiírni, az önkormányzat meghirdette a munkálatot, jelentkezett is két cég, s a helyi döntéshozók is megszavazták, de végül egyik sem csinálta meg, vélhetően azért, mert kisebb munkálatról van szó, és nem túl kifizetődő ennyiért a helyszínre szállítani a szükséges gépeket. A polgármester azt ígéri, hogy ennek ellenére nem kell már sokat várni arra, hogy aszfaltburkolat kerüljön az útszakaszra, ugyanis a kaplonyi átjáró modernizálásával egy időben csomagban minden vasúti átjárónál elvégzik a szükséges aszfaltozást is.