Belföld

Nem kell kiírni, mennyi az árrés

2020.11.16 - 10:31

Életbe lépett ugyanis a nemrég elfogadott, 222/2020-as törvény, amelyik hatályon kívül helyezi azt a 12/1990-es törvényt, amelyik előírta a cégeknek az árrés kifüggesztését. Ötszáz és ötezer lej közötti büntetést kockáztatott az a cég, amelyik ezt nem tette meg, mostantól viszont már nem áll fenn emiatt a bírságolás veszélye.
Az árrésről szóló tájékoztató kihelyezésére vonatkozó előírás amellett, hogy kereskedelmi versenyt sértő dolog, teljesen felesleges is volt, hiszen a megszabott ár tekintetében teljesen felesleges információ volt, hogy a kereskedő vagy a gyártó milyen árrést használ, hiszen alacsonyabb beszerzési ár vagy előállítási költség mellett ugyanúgy árulhatott olcsóbban, mint a kisebb árréssel dolgozó konkurencia. Nem volt értelme abból a szempontból sem, hogy az árakat amúgy is a kínálat-kereslet igazítja. Az árrés közzététele ugyanakkor a piaci versenyhelyzetet is sértette, hiszen a versenytanácsi előírások épp az árképzést tartják az egyik leginkább bizalmas információnak a szabadpiacon.

Princz Csaba

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

A jubileumi Tour de Túr pályabejárása lesz hétvégén

A természetjáró terepverseny egyik legfontosabb előkészülete zajlik ezen a hétvégén. Futás és kerekezés a szatmári Natura2000 övezetben.
Szatmár megye

Változatos csemetevásár: egy hétig még lehet ültetni

Jobb ültetési időszak az ősz, mint a tavasz.
Szatmárnémeti

Téli órarend a szatmárnémeti piacokon

Két órával kurtább nyitvatartási rend van érvényben a szatmárnémeti piacokon.