Rendhagyóan ünnepel Szatmár — az elmúlt években mondhatni hagyománnyá lett, hogy rendhagyó módon ünnepelte Szatmár március 15-ét: hol a Széchenyi-szobor felavatása tette még különlegesebbé, hol a városon végigvonuló ünneplők hatalmas tömege, majd a járványhelyzet éveiben a korlátozások miatt zajlott rendhagyóan szűk körben, zárt térben az ünnepség, idén pedig, szintén rendhagyó módon, kétnapos a nemzeti ünnep Szatmárnémetiben.

Március 15-én a szabadságharc hőseire emlékezünk ugyan, de nem szabad megfeledkeznünk jelen korunk mindennapi hőseiről sem, akik nem karddal és ágyúval vívják harcukat, hanem példamutató tetteikkel — tegnap délután az Északi Színházban ünnepi gálaműsor keretében adták át a Szatmárnémeti RMDSZ 2022-es Ezüst Tulipán-díjait.
Az egybegyűlteket elsőként Pataki Csaba, a megyei szervezet elnöke köszöntötte, külön megköszönve Semjén Zsolt magyarországi miniszterelnök-helyettesnek, amiért „ezekben a zűrzavaros időkben sem felejtette el, hogy dobognak Szatmárban magyar szívek”, majd egyfajta párhuzamot vonva az 1848-as fegyverdörgés és az immár húsz napja a szomszédságunkban zajló fegyverdörgés között úgy fogalmazott: „A sors most mást, nem békét akart, és összeszoruló szívvel nézünk Kárpátalja felé. Ilyen nép a magyar: 1100 éve küzd, hogy megmaradjon a Kárpát-medencében, mi itt naponta küzdünk, hogy megmaradjunk Szatmárban.”

Ünnepi szónoklatában Semjén Zsolt azt firtatta, az ünnepnek — amikor fehérebbek az ingek, csillogóbbak a szemek — mi is az értelme az ember életében és nemzetközösségben. „A hit, a tudat, hogy érdemes ehhez a néphez tartozni, és az, hogy levonjuk a történelmünkben rejlő tanulságot — hiszen egy nemzeti ünnep értelme az, hogy a múltból iránytűként szolgáljon a jelenbe és a jövőbe. 1848 alapvető kérdése az volt: provincia a birodalomban vagy szuverén nemzet legyünk-e? II. József császár fontos fejlesztéseket eszközölt ugyan, de el akarta venni a lelkünket, és beolvasztani az összbirodalomba — és 1848 alapküldetése: nem provincia vagyunk, hanem szuverén nemzet, a cél pedig a nemzet megmaradása a saját gyökereiről” — fogalmazott. Mint mondta, amikor a nemzeti szuverenitásért vívjuk a harcunkat, érdemes arra gondolni, hogy most, a polgári demokráciában a fejeket nem lekaszabolják, hanem megszámolják. „Személyes életcélom volt a törvény, hogy minden magyar, bárhol éljen is a világban, teljes jogú magyar állampolgár legyen. Isten az égi haza mellett földi hazát is adott, és némiképp az égi hazát is elhagyja az, aki a földi haza sorskérdései elől dezertál” — hangsúlyozta, hozzátéve: a mi magyarságunk a legegyetemesebb, mert mi minden nemzet megmaradását akarjuk.

Ezüst Tulipán-díjazottak

Az ünnepi gondolatokat követően Kereskényi Gábor szatmárnémeti polgármester, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke adta át az idei Ezüst Tulipán-díjakat — közösségépítés kategóriában a fennállásának tizedik évfordulóján ünneplő Boldog Scheffler János Rehabilitációs és Fejlesztő Központ nevében Szabó Mária Rita nővér, tartományi főnöknő és Fazekas Brigitta, a Boldog Scheffler János Központ szakmai vezetője vette át az elismerést. A Páli Szent Vincéről nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendjét Hám János püspök 1842-ben alapította, elsősorban a leányok nevelésére. Szatmárnémeti tevékenysége elkezdése után a nevelő tevékenység mellett jelentős igény mutatkozott a betegek ápolására és a szegények gondozására is, így ezen a területen is tevékenykedett, mégpedig olyan jó eredményekkel, hogy a rend miatt Szatmár vált a leánynevelés, tanítónőképzés, betegápolás mércéjévé.

1949-ben a berendezkedő kommunista hatalom a zárda elhagyására kényszerítette a nővéreket, ekkor 190 nővér élt itt, akik kisebb közösségekbe tömörülve folytatták tevékenységüket, elsősorban a házi betegápolást. A rend értékét, elhivatottságát igazolja, hogy a kommunizmus pusztító ereje sem volt képes eltüntetni ezt a szatmári örökséget. 1990-ben a rendszerváltás pillanatában közel százan vették fel ismét a rend ruháját, amikor még az Anyaház az állam tulajdonában volt. 2005-ben került vissza a rend tulajdonába a zárda épülete, birtokba vételére 2012-ben nyílt lehetőség.

Ekkor a Szatmári Irgalmas Nővérek egyesülete megalapította a Boldog Scheffler János Rehabilitációs és Fejlesztő Központot, amelynek célja a rászorulók, gyermekek és felnőttek, mozgássérültek és egyéb szellemi vagy fizikai fogyatékossággal élők megsegítése, rehabilitálása és fejlesztése. Specializált szociális szolgáltatások széles palettáját nyújtja gyermekeknek, fiataloknak, felnőtteknek, időseknek, családoknak, fizikai vagy szellemi hátránnyal indulóknak. 
Ilyen személyekkel élő családok számára a hétköznapok tele vannak kihívásokkal, melyek amúgy is nehéz életkörülményeiket még nehezebbé teszik: folyamatos orvosi vizsgálatok, fejlesztések különböző helyszíneken, utazások. Ebben szeretett volna a központ segíteni — hogy egy helyen, lakóhelyükhöz közel tudják igénybe venni a fejlesztő szolgáltatásokat, ne kelljen szomszéd városba utazniuk megfelelő szakmai segítséget keresve, hanem legyen egy hely, ahol számos fejlesztés egy helyen, anyanyelven is elérhető, és mi több, egy olyan helyen, ahol a lelki megnyugvás és feltöltődés is megadatik. Szolgáltatásaiban évente több mint 250 család részesül, ez a szám is mutatja, hogy az alakulásakor kitűzött célt, a szatmárnémeti közösség szolgálatát és gazdagítását bőségesen megvalósította. Legyen e díj közösségünk köszönetének kifejezése! 

Oktatás-művelődés kategóriában Muhi Sándor képzőművész-tanár vette át az elismerést. Muhi Sándor közéleti és pedagógiai tevékenysége igen szerteágazó. Tanított elemi és általános iskolában, dolgozott képzőművészeti, elméleti líceumban, valamint pedagógiai főiskolán, egyetemen. Rendszeresen közöl képzőművészeti írásokat az Új Hétben, a Szamosban, a Sugárútban és a Szatmári Friss Újságban, a Sugárút képzőművészeti rovatának a szerkesztője. Számos, Szatmárnémetiről szóló cikk, cikksorozat, ismertető, kötet szerzője, a Szatmári séták ötletgazdája és vezetője volt 2018 és 2019 között. 1994-ben Szent-Györgyi Emlékportré-díjjal tüntették ki, 2003-ban az Ezüstgyopár-díjat vehette át. 2016-ban az RMPSZ az Apáczai-díj arany fokozatát adományozta Muhi Sándor képzőművésznek sokrétű munkássága elismeréseként, végül 2019-ben megkapta a Bocskai István-díjat. És miért ez az újabb díj? Számos méltatás közül álljon itt válaszként az egyik: „Mert szívvel-lélekkel benne él a korban, a mában, érzi annak kihívásait, és fel is veszi a kesztyűt. Kimeríthetetlen ötletgazdagsággal és bámulatos hévvel veti bele magát az alkotásba, tart lépést a már szinte követhetetlen technikai újításokkal, világhálós lehetőségekkel, kiállítást rendez, könyvet ír, előadásokat tart, lapot szerkeszt, tanul és tanít.”

Ifjúság és sport kategóriában Hegedüs Gergő, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat alelnökének és a szatmárnémeti kirendeltség vezetőjének eddigi munkáját ismerték el. A szükségállapot idején szervezői munkájának köszönhetően hatékony volt a segítségnyújtás a rászoruló közösségek számára, mindent megtett azért, hogy a felmerülő akadályok ellenére megfelelő helyre jusson el a segítség. Legfőbb motivációja, hogy hatást gyakoroljon mások életére, és felhívja a figyelmet egymás támogatásának fontosságára. Egyik legfontosabb szereplője az ukrajnai háborús övezeteket segítő programoknak, s nemcsak a segélyszállítmányok rendszerezése, csomagolása és biztonságos megérkezése a feladata, hanem az ukrán-román határátkelőkön végzett önkéntes munka megszervezése is.

Szabó Kinga Mária