Belföld

Nem kapja a támogatást, bár jogosult lenne rá

2018.01.16 - 19:00

Kedden egy szamoskrassói négygyermekes özvegyasszony kért útbaigazítást, mert gyereke fogyatékkal élő, s a határozat értelmében jogosult lenne támogatásra mind ő, mind pedig a gyerek, ám a község jegyzője ezt nem így gondolta, ezért tavaly februárban felfüggesztették a támogatás folyósítását az anya számára.

Ezt követően a nő munkába állt, de még mindig nem érti, hogy ő miért nem kapja meg az őt megillető támogatást. A prefektus a fogyatékosságról szóló határozatot áttanulmányozva megállapította, hogy az asszony jogosult lenne a támogatásra. A prefektus azt ígérte, utána jár annak, hogy miért vonta meg a hivatal a nőtől a támogatást, amikor az jogosult rá.

Zaklatja családját

A kedden megszervezett prefektusi fogadóórán megjelent egy szokondi illetőségű anya gyermekével, s a kormánymegbízott segítségét kérte, mivel volt férje zaklatja őket. A nő elmondta, hogy májusban költözött el volt férjétől, akitől novemberben el is vált. Közös kislányuk felügyeleti joga az anyánál maradt. A férfi azonban nem nyugszik bele a válásba és állandóan zaklatja volt feleségét, kislányukat és a volt anyósát is, akinél jelenleg él a nő a gyermekével. A panaszos elmondta, már hat bűnügyi feljelentés történt a férfi ellen, távolmaradási határozat is született, melyet számtalanszor megszegett, s állandó jelleggel fenyegeti volt feleségét, anyósa portáján többször is anyagi kárt okozott őrjöngéseivel. Az esetről a helyi rendőrség is tud, azonban csak annyit tudnak tenni, hogy időnként megbírságolják a férfit. A panaszos állítása szerint a rendőrség nem tesz meg mindent az ő és családja biztonsága érdekében, ezért végső elkeseredésében kért segítséget a prefektúrától. Darius Filip meglepetten hallgatta végig a panaszost, majd arra kérte, hogy fogalmazzon meg egy petíciót, pontosan írja le gondját, és az alapján a rendőrségtől határozottabb fellépést kér majd.

A törvény mindenkire vonatkozik

Egy szokondi házaspár egy évek óta fennálló probléma miatt kereste fel a prefektusi hivatalt. Elmondták, hogy ők állattartással foglalkoznak, 24 tehenet és 80 kecskét tartanak, s húsz év külföldi munka után itthon gazdálkodásból szeretnének megélni, azonban egy unokatestvér pár, akiknek 1000 juhuk van, terrorizálják nem csak őket, hanem az egész községet. A két férfi ugyanis éjszaka és hét végén áttereli juhnyáját a mezőn, s letiporja más megművelt mezőgazdasági területét, legelőjét. Amennyiben a károsultak közül bárki is panaszkodni mert vagy hivatalosan feljelentést tett, annak területein szánt szándékkal még nagyobb mértékű kárt tettek. Ezenkívül testi bántalmazással fenyegetnek meg mindenkit, aki számon meri kérni tőlük tetteik következményeit. Egy másik szokondi férfi már hat éve pereskedik velük, eddig azonban eredmény nélkül. Darius Filip prefektus felháborodott a hallottak miatt, s arra kérte a panaszosokat, hogy írásban jelezzék problémájukat, ugyanakkor ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy a megyei rendőrfőkapitánnyal tárgyal, s kérni fogja, hogy Szokond környékén határozottabb fellépésük legyen, mert a törvényt be kell tartani mindenkinek, s az tűrhetetlen, hogy mások munkáját tönkretegye valaki szánt szándékkal.