Marius Botan vezetőedző legénysége szerdán Szászmedgyesen 3–0-ra kapott ki Argeș megye bajnokától, a Real Bradu együttestől.
Az első ligás Gaz Metan csapat pályáján rendezett találkozón kissé félénken kezdtek a nagykárolyi „zebrák”, így a munténiai együttes át vette az irányítást. Az Argeș megyei együttes veszélyesebb volt a nagykárolyi kapu előtt, és nem várt sokat, hogy a vezetést is mgeszerezze: a 15. percben egy jobb oldali beadásnál a rövid sarokra érkező ellenfél fejjel küldte a labdát a hálóba (0–1).
A szünetig már nem változott az eredmény, Botan pedig cserékkel próbálkozott frissíteni a csapata játékán. Kinczel Ervin dolgoztatta meg az ellenfél hálóőrét, viszont ezután nem tudtak jelentős veszélyt jelenteni a munténiai térfélen a nagykárolyiak.
A kegyelemdöfés a meccs végén jött, amikor a Bradu rutinos játékosai kétszer is lecsaptak a kitámadó Victoriára. Előbb a 86. percben 20 méterről egy bal oldali szabadrúgás után az ellenfél a sorfal felett a rövid sarokra küldte a labdát (0–2), majd a ráadás második percében 11-esből is betaláltak. Ezt megelőzően a Bradu játékosa maradt ziccerbe. Gabriel Griszhaber pedig hátulról kaszált, így piros lappal ki is lett állítva a 91. percben, a megítélt 11-est pedig nem hibázta el a munténiai játékos (0–3).
„Ha kicsit merészebbek vagyunk az első félidőben, akkor talán lett volna esélyünk. Kissé megszeppentek a fiúk, amit sajnos büntetett a sokkal rutinosabb ellenfél” – panaszolta Botan.
A Victoria 2010 után játszott ismét Liga 3-as osztályzót. A harmadosztályban 2007-ben szerepelt legutóbb.
LIGA 3-AS OSZTÁLYZÓ, 1. FORDULÓ
Nagykárolyi VSK Victoria – CS Real Bradu 0–3 (0–1)
Victoria: Mitracica Erik – Claudiu Mihale, Gabriel Griszhaber, Orosz Engelbert, Daniel Griszhaber, Tilinger Dániel, Kinczel Ervin, Mihai Ghiarfaș, Bákai Balázs, Mihai István, Raul Zbona.
Cserepad: Ménesi Alex, Lucian Dascăl, Veres Alex, Bákai Szabolcs, Nagy Imre, Holczberger Krisztián, Krajczár Florin, Schuller István, Veszprémi Martin.
Vezetőedző: Marius Botan.
Továbbjutott: a Real Bradu; a második fordulóban Liga 3-as csapat ellen játszik a feljutásért.