Sport

Nem jutottak a legjobb nyolc közé

2018.01.17 - 15:03

A megszokottnál kissé korábban írta ki az idei érvre a kadett korosztályos párbajtőrvívó-bajnokságot a Román Vívószövetség, viszont a Szatmárnémeti SK edzői szerint nem ez a legfőbb oka annak, hogy idén egy lány sem jutott el még a negyeddöntőig sem.

Tavaly Kiss Astrid és Pfeifer Melany a dobogó harmadik fokára állhatott fel, megszakítva egy három éves sorozatot, amikor a Szatmárnémeti SK párbajtőrvívó lányainak nem sikerült bajnoki érmet szerezni a kadett korosztályban. Viszont ez idén sem sikerült, ugyanis szerdán az 53 fős mezőnyben Szabó Boglárka, Maria Crăciun és Kiss Astrid az első főtáblás forduló után búcsúzott, Kató Zsófiának és Pfeifer Melanynak pedig a legjobb tizenhat között rendezett asszó jelentette a végállomást. Zsófit Mihaela Leonte (Bukaresti CSS Quarto) 11–8-ra, Melanyt pedig Andrada Ghica (Bukaresti ACS Stesial) 15–10-re győzte le. „Nem kell kifogásokat keresni. Jobban kell készülni, hogy jobb eredményt érhessünk el” — fogalmazott röviden Adrian Pop, aki bízik abban, hogy a lányok ma jobb teljesítményt nyújtanak és sikerült érmet szerezni, hiszen tavaly, ugyanebben a felállásban ezüstérmes volt az SZSK csapata.