Sport

Nem jönnek a magyarok Szatmárra

2016.02.05 - 18:13

Az MVSZ rászervezte a honi kadett korosztályos bajnokságot a szatmári európai körversenyre, így idén a szomszédok egy sportolót sem küldenek a Szatmár Kupa-Stahl Katalin Emléktornára.

A Szatmár Kupa-Stahl Katalin Emléktorna kadett korosztályos női tőrvívó európai körverseny hétvégéjére helyezte át a Magyar Vívószövetség a honi bajnokság rendezését, így a szomszédok kihagyják az idei szatmári kiírást.

Magyarország egyébként a Szatmár Kupa európai körverseny legsikeresebb nemzete. Mint arról beszámoltunk, az első, 2011-es kiírást Zupkó Klaudia nyerte meg, 2012-ben Schmel-Mesteri Viktória, 2014-ben Pásztor Flóra szerzett aranyérmet, 2013-ban Balogh Orsolya, 2012-ben pedig Hajdú Melinda állhatott a dobogó harmadik fokára. Tehát, az eddigi öt kiírásból hármat nyertek meg a magyarok, egyszer jegyeztek román sikert (Mălina Călugăreanu, 2013), tavaly pedig a japán Rio Azuma győzött.

A magyarországi résztvevők létszámát illetően is észlelhető volt már tavaly egy jelentős visszaesés. Míg 2011-ben 12-en, 2012-ben pedig 13-an neveztek a Szatmár Kupára, a következő két kiírásban már 20-20 vívójuk lépett pástra a szatmárnémeti Csipler Sándor Vívóteremben, de 2015-ben már csak hárman jöttek el.

Az idei távolmaradásra az a magyarázat, hogy a kadett korosztályos bajnokságukat nem tudták más időpontban megrendezni. A honi szövetség (MVSZ) előzőleg január 3-ra (!) írta ki a 17 évesek versenyét, de az egyesületek zúgolódtak, szerintük ugyanis nem volt elég idejük felkészíteni a sportolókat a versenyre. Ekkor született a döntés az időpont változtatásról, figyelembe véve, hogy a kadettek bajnokságát (amely egyben egy válogató is) mindenképpen a február 29-én, Újvidéken sorra kerülő Európa-bajnokság előtt kell megrendezzék.

A Szatmárnémeti SK edzőinek egybehangzó véleménye szerint az MVSZ lehetett volna körültekintőbb az időpont választásánál, hiszen egy nemzetközi verseny rangját emeli, ha erős mezőny gyűl össze. Márpedig a magyarok jelentős erőt képviselnek a tőrvívásban.

Mint arról beszámoltunk, az idei kiíráson 55 vívó lép pástra. Tavaly két sportolóval volt több a szatmári viadalon, az első kiírásra pedig 58-an neveztek. Az eddigi minimumot 2012-ben jegyezték, akkor 48-an voltak Szatmáron, de az ezt követő két évben 91-en, illetve 70-en küzdöttek az európai körversenyünkön.

„Szó sincs róla, hogy ezért veszélybe kerüljön az európai körversenyünk megszervezése. Vannak görögországi viadalok, ahol évek óta 40-en aluli a létszám. Viszont a megszerezhető pontszámok tekintetében számít az, hogy hányan neveznek, és a szövetségek is oda küldik versenyzőiket, ahol erős a mezőny” — mondta megkeresésünkre Dan Șuta, a Szatmárnémeti SK tőrvívó-edzője.

A Szatmár Kupa nemzetközi viadalt 2010-ben rendezték meg először, de csak a következő évtől vitte be a versenynaptárában a kontinentális konföderáció (EFC). Az európai körverseny legjobb szatmári vívója tavalytól megkapja a Stahl Katalin Emlékplakettet is,a amelyet az egykori kiváló olimpikon tőrvívó családja ad át. Ezzel párhuzamosan zajlik a kadett fiú nemzetközi versenye is, amelyet 2015-től Vasile Costa Emléktornának neveznek. Szombaton rendezik az egyéni, vasárnap pedig a csapatviadalokat. Az európai körverseny szombati egyéni döntőjét 18.30 órától élőben közvetíti a TVR 3 és a TVR Cluj.

 A szerző felvétele/Archív