Belföld

Nem ingyen, felebaráti szeretetből segítették át a határon a három ukrajnai férfit

2025.11.09 - 11:13
Embercsempészet vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba egy máramarosi testvérpárt, akik három ukrajnai állampolgárt segítettek át a zöldhatáron — fejenként 300 euróért.

A Máramaros megyei Havasmező/Ruszpolyána határrendészei még november 6–án indítottak hivatalból eljárást a 24 és 25 éves, helybeli testvérpár ellen, akiket azzal gyanusítottak, hogy segítettek átjutni a román–ukrán zöldhatáron három, 23, 39 és 45 éves ukrajnai férfinak, illetve terepjáró motorkerékpárokkal Havasmezőre szállították őket. Az ukrajnai menekültek közül ketten 300 – 300 eurót, egyikőjük pedig 300 dollárt fizetett az „idegenvezetésért.”

hirek/2025/nov/hatar1.jpg

A Máramaros Megyei Törvényszék szombaton házkutatást rendelt el az ügyben, a három helyszínen lefoglaltak két off–road motorkerékpárt, sisakokat, csizmákat, euróban és dollárban lévő készpénzt és mobiltelefonokat — a testvérpárt pedig 24 órára előállították, majd kihallgatásukat követően embercsempészet vádjával 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték őket.

Szabó Kinga Mária

(Fotók: Román Határrendészet)

hirek/2025/nov/hatar4.jpg