Szombaton Bukarestben és az ország több városában nagyszabású tüntetésekkel emlékeztek meg a tavaly augusztus 10-ére a diaszpóra által szervezett utcai megmozdulásokról. Ezzel egy időben vette kezdetét az aláírásgyűjtés Klaus Iohannis államfő újbóli jelölésének támogatásáért. A szombati utcai megmozdulásokon mind a PNL-nek, mind a PSD-nek az volt a célja, hogy ne történjenek zavargások. A PSD számára amiatt volt ez fontos, mert a belügyminisztérium amúgy is lejáratta magát a caracali üggyel, nem hiányzott egy újabb botrány, a PNL pedig azt bizonygatta, hogy ugyanazok a rendőrök és csendőrök, ha szabályszerű parancsokat kapnak, képesek jól végezni a feladatukat. A PNL és a PSD harca nem fog békéhez vezetni, de megvan a lehetőség arra, hogy Ionannist újraválasszák, az általa nyíltan támogatott PNL kormányzó szerepet kaphat, és véget érhet az egymásra való mutogatás. Nem lehet majd mindennap elmondani, hogy az államelnök akadályozza a kormány munkáját. Ez akár szép és jó is lehetne, ha valóban az lenne a probléma, hogy az államfő tett keresztbe a munkáját amúgy jól végző kormánynak, vagy az államfő jó elképzeléseit a kormány nem akarta volna megvalósítani.

Mi történhet szép hazánkban, ha ugyanaz a párt adja az államfőt, mint amelyik kormányt alakít? Mit tud megvalósítani egy olyan politikai erő, amelyik teljes felhatalmazást kap, és nem azzal telik az idő, hogy nyilatkozatharcot vívjon egymással az államfő és a kormányfő? Mert ha eddig az volt a legfőbb gond ebben az országban, hogy közel négy év két párt hatalmi harcával telt el, akkor minden bizonnyal ez a nagy probléma eltűnik akkor, ha az államfő is és a kormány is ugyanabból a pártból kerül ki. Rövid időn belül megoldódnak az egészségügyi, az oktatási problémák, példaértékű lesz az igazságszolgáltatás, elkezdenek épülni az autópályák, megerősödik a gazdaság, emelkedik az életszínvonal, mindenki, aki az utóbbi években, évtizedekben elhagyta az országot, visszaköltözik. Ha nem is ez, de ehhez hasonló üzenetek fognak elhangzani a választási kampányok idején, ugyanis három választás (államelnöki, helyhatósági és parlamenti) előtt áll az ország, s ebben az időszakban a politikusok nem fognak szűkölködni az ígéretekben.

Mégis, ha reálpolitikus lenne, ígérne olyan dolgokat, amikről jól tudja, hogy lehetetlen megvalósítani azokat? Bizonyára nem, de az ilyen politikusnak nem sok esélye van, hogy helyet kapjon a politikában. Ez pedig nem a politikus hibája, hanem azoké a választópolgároké, akiknek a többsége még mindig azon a szinten van, hogy inkább megbízik a populista ígéretekben, mint a realitásokban. Az elkövetkező három választás megváltoztathatja a politikai élet arculatát, de véletlenül se higgyük azt, hogy javulni fog a biztonság, az egészségügyi ellátás és az oktatás minősége, vagy épp helyrebillen a sokat bírált igazságszolgáltatás — hogy csak a legfontosabbakat említsük.

 Elek György